Érdekességek 2023
Eddzünk változatosan, tanácsok idősebb felnőtteknek II.
2023.12.28A legtöbb ember hajlamos csak egyfajta mozgásformára vagy egyfajta fizikai tevékenységre összpontosítani, és úgy gondolja, hogy ezzel mindent meg is tesz egészsége érdekében. Tudományos kutatások azonban kimutatták, hogy fontos dolog, hogy a következő négy gyakorlat típust is – növelve a változatosságot, illetve ezen keresztül az egészségünkre gyakorolt hatást – rendszeresen elvégezzük, nevezetesen az állóképességet, az erőt, az egyensúlyt és a rugalmasságot is fejlesszük. Ebben a cikkben az egyensúly, illetve a rugalmasságot javító gyakorlatokat mutatjuk be.
Eddzünk változatosan, tanácsok idősebb felnőtteknek I.
2023.12.27A legtöbb ember hajlamos csak egyfajta mozgásformára vagy egyfajta fizikai tevékenységre összpontosítani, és úgy gondolja, hogy ezzel mindent meg is tesz egészsége érdekében. Tudományos kutatások azonban kimutatták, hogy fontos dolog, hogy a következő négy gyakorlat típust is – növelve a változatosságot, illetve ezen keresztül az egészségünkre gyakorolt hatást – rendszeresen elvégezzük, nevezetesen az állóképességet, az erőt, az egyensúlyt és a rugalmasságot is fejlesszük. Ebben a cikkben az állóképességet, az erőt javító gyakorlatokat mutatjuk be.
Karácsonyi témájú fizikai aktivitási beavatkozás toborzási tapasztalatai
2023.12.22Egy kutatás célja volt megvizsgálni egy karácsonyi témájú fizikai aktivitási beavatkozás toborzását, megtartását és előzetes hatásait, amelyek célja a fizikai aktivitásban való részvétel növelése és az ülő viselkedés csökkentése inaktív felnőtteknél.
Az extrém testmozgással kapcsolatos szívkockázatok
2023.12.19Köztudott, hogy a rendszeres ’bármiféle’ testmozgás jót tesz egészségünk szempontjából és mivel manapság sokféle mozgásforma, edzés áll rendelkezésünkre, szinte bárki találhat valami olyat, amit szeret. Tudományos kutatások bizonyítják, hogy a mérsékelt testmozgás még mindig a legjobb a fizikai, mentális egészség szempontjából. Azonban az edzés ideje és intenzitás, formája, körülményei nem mindig állnak egyenes arányban, az általa remélt pozitív egészségügyi következményekkel. Hiszen tudjuk, és sajnos naponta olvasható a nyomtatott és az online sajtóban, hogy néhány extrém sportoló átlépi/átlépheti az egészséges határokat, melynek következtében a krónikus extrém edzés és az állóképességi eseményeken való versenyzés szívkárosodáshoz és ritmuszavarokhoz vezethet. A genetikai kockázati tényezőkkel rendelkező emberek különösen sérülékenyek. A mérsékelt testmozgás azonban még mindig a legjobb recept a jó fizikai és mentális egészségre és az élsportolóknak sem szabad feladniuk edzéstervüket.
Hogyan írja fel az orvos receptre a rendszeres fizikai aktivitást, a mozgást?
2023.12.12A klinikusok, szakemberek már nagyon régóta igen jól ismerik a fizikai aktivitás egészségügyi, gazdasági előnyeit – és így a mai korra jellemző ülő életmód, a fizikai hipoaktivitás/inaktivitás egészségünkre, illetve a gazdaságra kifejtett negatív következményeit. De, sajnos a napi gyakorlat és a tapasztalatok, bizonyítékok azt mutatják, hogy az orvosok nem igen szoktak ilyen tevékenységet végezni, vagy ilyen beszélgetéseket, folytatni, ilyen életviteli tanácsokat adni betegeiknek. Előfordulhat persze, hogy nem bíznak abban, hogy hatékony tanácsot tudnak adni, félhetnek attól is, hogy talán ezzel megsértik a betegeket, vagy egyszerűen nem tudják, mit, mikor és hogyan mondjanak.
Az eltérő típusú képernyő előtt töltött idő, a fizikai aktivitás és demencia, a Parkinson-kór, illetve a depresszió összefüggése
2023.12.09Számos korábbi tanulmány kimutatta, hogy a túlzott képernyőidő a demencia, a Parkinson-kór és a depresszió megnövekedett előfordulásával jár. Az eredmények azonban nem voltak egyértelműek. Egy az elmúlt hónapban megjelent tanulmány célja volt megvizsgálni - prospektív vagyis után követéssel - a különböző típusú képernyők (TV, számítógép, telefon) előtt eltöltött idő és az agyszerkezet közötti összefüggést, valamint a demencia, a Parkinson-kór, a depresszió előfordulását és ezek multimorbiditási státuszát.
Az életünk során bármikor végzett erősítő edzés a térdfájdalmak és az oszteoartritisz alacsonyabb kockázatával jár
2023.12.06Ez volt az első olyan tanulmány, amely az erősítő edzés hatását tanulmányozta a térd egészsége szempontjából egy olyan mintán, amelyet nem speciálisan sportolói csoportokból választottak. Az eredmények alátámasztják azt az ismert elképzelést, hogy az orvosoknak ösztönözniük kell a betegeket arra, hogy fizikai szempontból legyenek aktívak és vegyenek részt erősítő edzéseken, hogy ezzel is csökkentsék az oszteoartritisz és más krónikus betegségek előfordulásának kockázatát.
Az egészségünk megőrzése szempontjából végzett fizikai aktivitás még árthat is?
2023.12.03Számos bizonyíték áll már rendelkezésünkre, hogy a rendszeres testmozgás megvédi szervezetünket az olyan légúti fertőzésekkel szemben, mint a megfázás, az influenza és a COVID-19. Egy új tanulmány szerint azonban a nagyon erőteljes testmozgás éppen ezekhez a fertőzésekhez vezethet, mivel olyan immunrendszeri változásokat vált ki, amelyek növelik az ilyen típusú megbetegedések kockázatát. Ezek a megállapítások éppen akkor születnek, amikor egy újabb lehetséges hármas járványba léphetünk ezen a télen, nevezetesen a COVID, az influenza és a légúti syncytia vírus (RSV), - amely egy olyan vírus, amely legtöbbször közönséges megfázáshoz hasonló tüneteket okoz.
A fizikai aktivitás csökkenti az akut légúti fertőzések kockázatát
2023.11.30A fizikai inaktivitás/hipoaktivitás a krónikus betegségek, például a szív- és érrendszeri betegségek, a rák és a cukorbetegség jól bevált kockázati tényezője. Egyre több bizonyíték támasztja alá viszont azt a tényt, hogy a fizikai inaktivitást is az akut légúti fertőzések kockázati tényezőjének kell tekinteni.
Sok kicsi sokra megy. A szív egészsége és a rövid idejű fizikai aktivitás összefüggése
2023.11.26A szív- és érrendszeri betegségek a vezető halálokok közé tartoznak világszerte, és bár a közelmúltban csökkenő tendenciát mutat ezen betegségek következtében bekövetkező elhalálozások száma, DE növekvő számokat jeleznek a szív- és érrendszeri események akut megnyilvánulásai, melynek következtében egyaránt nőnek a kórházi felvételek számai. A klinikai és közegészségügyi kutatások általában a rendszeres testmozgáson alapuló fizikai hatások egészségre gyakorolt hatására összpontosítottak, amely tevékenység, elsősorban a szabadidőben lezajlott tevékenységeket jelentik és ez, az a fizikai tevékenység, ami a legtöbb felnőtt számára megvalósíthatóbb lehetne.
A nyújtással járó fizikai gyakorlatok csökkentik a vérnyomást és ezen keresztül jótékony hatásúak a szív egészsége szempontjából.
2023.11.22A magas vérnyomásnak többféle kiváltó oka lehet. Sokáig az egyik legolcsóbb és legegyszerűbb természetes vérnyomás csökkentőként a gyaloglást javasolták. Az mindenki előtt ismert, hogy a túl kevés testmozgás, a stressz és az egészségtelen táplálkozás fontos tényezők, amelyek kiválthatják vagy ronthatják a magas vérnyomást. Ha tehát nem szeretne valaki gyógyszert szedni a magas vérnyomásra, ajánlott a mindennapokban sokat sétálni és lehetőleg minél többet mozogni.
Ülj kevesebbet, mozogj minél többet, de ha mégsem sikerül, legalább állj többet, vagy ha már ez se megy, akkor legalább aludj eleget!
2023.11.17Egy új keresztmetszeti tanulmány szerint, - amely a mozgás viselkedésének kardio-metabolikus egészségre gyakorolt hatását vizsgálja - ha a napi 30 perc ülést azonos idejű állással vagy akár alvással helyettesítjük, az javíthatja az elhízás okozta negatív jellemzőket, mint például a testsúlyt és a derékbőséget. Az eredmények azt sugallják, hogy bár a nagyobb intenzitású fizikai tevékenység gyorsabban és előnyösebben fejti ki hatását, DE a több kisebb szakaszokra osztott könnyedebb testmozgás vagy a több állással töltött idő, és/vagy akár a korábbi lefekvés is idővel javíthatja a szív egészségére vonatkozó tüneteket.
A tétlenül töltött idő, a kardio-respiratorikus fittség és a kockázati faktorok halmozódása időskorban– A Generation 100 tanulmány alapján
2023.11.10Egy kutatás során Norvégiában arra a kérdésre keresték a választ, hogy a fizikai aktivitásra (FA) vonatkozó ajánlások betartása és/vagy a magas életkor-specifikus kardio-respiratorikus fittség (CRF) csökkenti-e a hosszabb ülő idő káros hatását az idősebb felnőttek kardiovaszkuláris kockázati tényezőinek (CV-RF) halmozódása esetén.
A túlzásba vitt sport nem mindig veszélytelen. Az állóképességi sportokban a női élversenyzők esélye nagyobb a pitvarfibrillációra, mint az átlagemberek esetében
2023.11.06Korábbi tanulmányok kimutatták, hogy az állóképességi sporttevékenység a pitvarfibrilláció (PF) fokozott kockázatával jár a férfiaknál. A pitvarfibrilláció vagy pitvarremegés az egyik leggyakoribb szívritmuszavar, amelyet a szív kisebb üregeinek, az úgynevezett pitvaroknak a rendellenes elektromos működése okoz. A pitvarfibrilláció azonban szerencsére a legtöbb esetben a megfelelő diagnosztikai módszerekkel jól észlelhető és kialakulása után a legtöbbször könnyen kezelhető.
A szélütés kialakulásának kockázati tényezői csökkentésének lehetséges módjai II.
2023.11.04A stroke kialakulásának az alkohol és a dohányzás mellett a legnagyobb kockázati tényezője a magas vérnyomás, a mozgáshiány, az elhízás, az anyagcserezavarok, a pitvarfibrilláció és a cukorbetegség, ezek közül a kockázatok közül sok az artériák meszesedését okozza, ami végső soron stroke-hoz vezethet.
A szélütés kialakulásának kockázati tényezői. I. Egy kutatási jelentés szerint a következő 30 évben a SZÉLÜTÉS (stroke) okozta halálozás mértéke jelentősen nőni fog.
2023.11.012020-ban a szélütés (stroke) volt a második vezető halálok világszerte, ami világszerte közel 6,6 millió embert érintett, akik agyi keringési zavarban haltak meg. A stroke a szerzett rokkantság harmadik leggyakoribb oka is világszerte. A szélütés már az 55 év alatti fiatalokat is egyre inkább érinti, melynek következtében 143 millió ember szenvedett maradandó károkat.
A magaslati edzés hatása. Mi változik a magasság növekedésével?
2023.10.31Aki a tengerszint felett tartósan jóval magasabban körülmények között tartózkodik, annak növelésével számos különleges tulajdonságot is figyelembe kell vennie. A szervezet igyekszik kompenzálni az oxigénhiányt, és oly módon próbál alkalmazkodni hozzá, ami legegyszerűbben a „harc az „oxigénért” kifejezéssel foglalható össze. Az oxigénhiány (hipoxia) miatt a légzőközpont irritált, a hiperventilláció fokozódik. Ezenkívül aktiválódik a szimpatikus idegrendszer működése, ami kiszélesíti a légutakat és így növeli a perctérfogatot
A heti háromszori legalább 30 perces testmozgás ugyanolyan hatékony lehet az erekciós funkció javításában, mint a Viagra. Az aerob testmozgás és az erekciós funkció
2023.10.28A The Journal of Sexual Medicine szakfolyóiratban ebben a hónapban publikált tanulmány megállapítsa szerint, az aerob tevékenységek – például a séta vagy a kerékpározás – javították az erekciós funkciót minden merevedési zavarban szenvedő férfinál, testsúlytól, általános egészségi állapottól vagy gyógyszer használattól függetlenül, vagyis a heti háromszori legalább 30 perces testmozgás ugyanolyan hatékony lehet az erekciós funkció javításában, mint a Viagra és más hasonló gyógyszerek.
Jótanácsok daganatos betegségen átesettek részére
2023.10.24A daganatos betegségek, a diagnózis, majd a kezelés ijesztő és fárasztó és sok esetben igen gyötrelmes, SŐT még azután is, amennyiben valaki nagy küzdelmek árán túljutott ezeken az akadályokon, hiszen ezután további egészségben megélt évek érdekében alkalmazkodni kell az élethez. Azonban gondoljon mindenki arra, hogy nincs egyedül, hiszen sajnos minden eddiginél több ember él rákos diagnózissal, és sokan élnek aktív, tartalmas és egészséggel teli életet. Az alábbiakban nyolc pontban foglaljuk össze a legfontosabb életmódbeli tanácsokat, amelyek segíthetnek abban, hogy „túlélő”-ként vigyázzon egészségére és jólétére., hallgasson a szakemberek, kezelőorvosa útmutatásaira, aminek betartása sokat segíthet.
A maradék három javaslat a hétből a szív egészségének megőrzése érdekében (III.)
2023.10.19Szeptember végén, a szív Világnapja alkalmával a Német Szívalapítvány arra kérte a német állampolgárokat, hogy tegyenek korai óvintézkedéseket az egészséges életmód formájában a szív- és érrendszeri betegségek kockázatának elkerülése érdekében. Hét lépésben foglalták össze a teendőket, ami sokaknak segíthet, tekintettel arra, hogy az életmódváltás nem mindig egyszerű a hétköznapi munka és családi élet forgatagában.
Négy egyszerű javaslat a hétből a szív egészségének megőrzéséért (II.)
2023.10.16Szívinfarktus, szívelégtelenség, magas vérnyomás, szélütés: A szív- és keringési betegségek miatt világszerte minden évben nagyszámú kórházi felvétel és halálozás következik be. A szívkoszorúér-betegség miatt az elmúlt évben például Németországban csaknem 660 000 embert vittek kórházba. Több mint 122 000 ember hal meg benne, ebből csaknem 49 000 oka a szívinfarktus. A szívkoszorúér-megbetegedések feléért azonban a mai túlhajszolt életmód a felelős, mint a dohányzás, a mozgáshiány, az elhízás, a káros állandó stressz és az egészségtelen táplálkozás, amelyek viszont olyan kockázati betegségekhez vezetnek, mint a magas vérnyomás, cukorbetegség és lipidanyagcsere zavarok, magas koleszterinszint.
Hét egyszerű jó tanács a szívünk egészségének megőrzéséért. (I.) A Szív Világnapja alkalmából a német Szív Alapítvány (Heart Foundation) célzott, fokozatos életmódváltást ajánl az egészséges szív és az erek, illetve a lelki jólét érdekében.
2023.10.13Szívinfarktus, szívelégtelenség, magas vérnyomás, szélütés: A szív- és keringési betegségek miatt világszerte minden évben nagyszámú kórházi felvétel és halálozás következik be. A szívkoszorúér-betegség miatt az elmúlt évben például Németországban csaknem 660 000 embert vittek kórházba. Több mint 122 000 ember hal meg benne, ebből csaknem 49 000 oka a szívinfarktus.
Mikor kezdődik az „öregedés”? (férfiak) Tehetünk-e ellene bármit is?
2023.10.1065 évesen kezdődik az élet vallják nagyon sokan, akik a nyugdíjba menetel időszakát úgy élik meg, hogy dolgoztak eleget, most aztán hajrá, pótoljunk be mindent, ami kimaradt. Ez volt például Udo Jürgens a híres német énekes véleménye is, aki valójában hihetetlenül fittnek és életerősnek tűnt idős korára. Mások viszont már életközepi válságuk során fájdalmasan tudatára ébredhetnek létezésünk véges voltának. Talán meglepő, de úgy tűnik, a férfiak sokkal fogékonyabbak erre, mint a nők.
Hogyan öregedjünk egészségesen és boldogan? Mikor kezdődik az „öregedés”? (Nők)
2023.10.03Hogyan öregedjünk egészségesen és boldogan? Mikor kezdődik az „öregedés”? (Nők) Nők esetében a menopauza alatti hormonháztartás változása hőhullámokat, inkontinenciát és plusz kilókat eredményezhet. Sokakban felmerül a kérdés: Tehetünk-e ellene bármit is vagy nem tudunk tenni semmit és csak úgy fogadjuk el? Tippek, amelyek enyhíthetik a tüneteket.
Nagy melegben végzett sportolás élettani korlátjai A hipertermia a fő meghatározó tényező az edzés, a sportolás teljesítményében
2023.09.30A nagy melegben végzett fizikai tevékenység jelentős változásokat okoz a szív- és érrendszeri, a hőszabályozási, az anyagcsere- és a neuromuszkuláris funkciókban. Úgy tűnik, hogy a hőségben a hipertermia (amikor a test hőmérséklete meghaladja a normál értéket) a fő meghatározó tényező az edzés teljesítményében. Így minden olyan a maghőmérséklet emelkedését csillapító stratégia hozzájárulhat a jobb edzésteljesítményhez.
Nem kell futónak lenned vagy sportolnod ahhoz, hogy érezd a mozgás előnyeit – elég jó egy tempós séta a napodba illeszteni.
2023.09.25Egy brit tanulmány szerzői azt találták, hogy ha mindenki csak 11 percnyi plusz fizikai tevékenységet végezne naponta, minden 10. korai haláleset megelőzhető lenne. A legtöbb embernek sajnos nem sikerül heti minimum 150 percnyi testmozgást sem elvégeznie, pedig ez nem több, mint napi 20 perc, ezért egy kis testmozgás is jobb, mint a semmittevés – állítják a Cambridge-i Egyetem kutatói. Az angol Nemzeti Egészségügyi Szolgálat (NHS) mindenkinek azt javasolja, hogy hetente végezzen 150-300 percnyi fizikai aktivitást, amely emeli a pulzusszámot, vagy hetente lihegtető 75-150 percnyi erőteljes tevékenységet,ami megegyezik a WHO által is ajánlottaknak.
Fizikai gyakorlatok csontritkulás esetén Vissza az alapokhoz
2023.09.23Az emberi test egyik leglátványosabb teljesítménye a csontváz azon képessége, hogy alkalmazkodjon a szokásos mechanikai terhelés változásaihoz a szerkezeti integritás fenntartása érdekében. A sérülések észlelésének és javításának képessége élettani szempontból egyaránt lenyűgöző. A csont szerkezetének és ásványi anyag tartalmának, illetve ezek közötti szerkezeti integritás elvesztése miatt az idős korban bekövetkező csontvesztés, amelyet általában csontritkulásnak neveznek, aláássa azt a feltételezést, hogy a csontnak önfenntartó úgynevezett mechano-adaptív válasza van, nevezetesen a csontváz optimális morfológiai hatékonysággal képes alkalmazkodni mechanikai környezetének változásaihoz.
Testmozgási irányelvek csecsemőknek, kis gyermekeknek és óvodásoknak
2023.09.21A mindennapi fizikai aktivitás kifejezetten fontos a csecsemők, kisgyermekek és óvodások egészséges növekedéséhez és fejlődéséhez, annak érdekében, hogy a későbbiekben életformájukká váljon a mozgás és egészséges felnőtté váljanak. Ebben a korcsoportban bármilyen intenzitású tevékenységet ösztönözni kell, beleértve a könnyű tevékenységet és az energikusabb fizikai aktivitást.
Mire kell figyelnie az orvosnak, amikor a mozgást receptre írja fel?
2023.09.15A szív- és érrendszeri betegségek elkerülése érdekében az Amerikai Szív Társaság (American Heart Association, AHA) azt javasolja, hogy hetente legalább 150 perc közepes intenzitású aerob tevékenységet, hetente 75 perc intenzív aerob tevékenységet vagy a kettő kombinációját kell végezni, a hét minden napjára elosztva. De felmerül a kérdés, hogy mennyire tájékozottak az orvosok a fizikai gyakorlatok felírásában, és miképpen kell felmérni a betegek állapotát, hogy mindig a megfelelő fizikai aktivitást javasolhassanak és ezzel ne ártsanak a betegnek.
A szabadidős fizikai tevékenység végzése is csökkentheti a neuropátia és a nefropátia kockázatát a 2-es típusú cukorbetegség esetében
2023.09.09A közelmúltban jelent meg egy tanulmány az Egyesült Királyság Biobankja adataira hivatkozva, mely szerint bármilyen szintű szabadidős fizikai tevékenység végzése egyötödével csökkenti a neuropátia (a perifériás idegrendszer idegeinek működési zavara, amely jelentkezhet fájdalom, zsibbadás, érzéketlenség vagy görcsök formájában is) és egyharmadával csökkenti a nefropátia, vagyis a vesekárosodás kockázatát a 2-es típusú cukorbetegségben szenvedő egyéneknél.
Mennyi az annyi? Mennyi mozgásra van szükség az egész napos ülés negatív egészségügyi hatásainak kivédése ellen?
2023.09.05A legújabb kutatások eredménye alapján napi 40 perc „közepestől erőteljes intenzitású fizikai tevékenység” nagyjából megfelelő mennyiség ahhoz, hogy ellensúlyozza a már átlagosnak mondható 10 órás mozdulatlan ülést, DE bármilyen mennyiségű testmozgás vagy akár csak óránkénti felállás mozgás a karosszékből és rövid idejű átmozgatása végtagjainknak is bizonyos mértékig segít.
A fizikai aktivitás az egyik legjobb módja az asztmás tünetek csökkentésének
2023.09.01Az asztma egy alattomos ellenség, hiszen az egyik percben élvezzük a séta vagy a kerékpározás okozta kellemes élményeket, könnyen vesszük a levegőt és a tüneteink kontroll alatt vannak, a következő pillanatban azonban minden megváltozhat. Elképzelhető, hogy csak köhögéssel kezdődik vagy kicsit nehézkesebb a légzésünk és enyhén szorító az érzés a mellkasban és a tüdőben, azonban ez utóbbira már nagyon oda kell figyelni, hiszen ezek mind az asztmás roham árulkodó jelei lehetnek.
Álljunk (ki) az egészségünkért
2023.08.28Tekintettel arra, hogy életmódunkat– tisztelet a kivételnek - egyre inkább abba az irányba változtatjuk meg (kényszerből vagy lustaságból), hogy életbevágóan fontossá válik elkerülni/vagy leküzdeni a túl sok ülés okozta káros hatásokat, ami fenyegeti egészségünket. Az elmúlt 10-20 év ezirányú tudományos igényű kutatásai, illetve felmérései alapján kiderült, hogy már jóval többet ülünk nap közben, mint állunk vagy járunk és ezek az adatok/tényezők egyértelműen összefüggésbe hozhatóak, a mozgáshiány okozta olyan egészségügyi problémákkal, mint például a szívbetegséggel, a 2-es típusú cukorbetegséggel, a magas vérnyomás betegséggel, a depresszió, a mozgásszervi betegségekkel és bizonyos daganatos megbetegedésekkel. És ehhez nem is kell sokat tennünk, csupán naponta 2 órával többet állni, mint eddig
Orgazmus edzés közben? Így válhat a hasi edzés a nap fénypontjává
2023.08.25Az orgazmust általában sokan kizárólag szexuális élménynek tekintik. A testmozgás során fellépő orgazmusokat azonban már sokan megfigyelték, egy kimerítő hasi edzés, igencsak kimerítő tevékenység és a végén valódi kínszenvedéssé válhat, néha azonban váratlanul szórakoztató is lehet. Vizsgáljuk meg, hogy mi az igazság az orgazmusról hasi edzés közben, valóban létezik? Igen, és ez nem tréfa: valóban létezik, azaz ami egy olyan orgazmus, amelyet a nők edzés közben érezhetnek.
Az anafilaxiás sokk hátterében - az arra érzékenyeknél – fizikai megterhelés is állhat
2023.08.17Az edzés által kiváltott az anafilaxiás sokk (az anafilaxia vagy anafilaxiás sokk a szervezetnek különböző allergének által kiváltott súlyos, életveszélyes állapothoz vezető, immunológiai túlérzékenységi reakciója) tünetei hasonlóak az egyéb tényezők által kiváltott esetekhez. SŐT, amennyiben nem hagyjuk abba az edzést és a fizikai erőfeszítés folytatódik, a tünetek súlyosbodhatnak.
Az üléssel eltöltött idő, a fizikai aktivitás és depressziós tünetek jelentkezése középkorú nőknél
2023.08.14A mai „modern” életünkben az emberek nagy többsége túl sokat ül a kocsiban, a tömegközlekedési eszközökön amíg eljut a munkahelyére, majd ezt folytatja az irodában, különösen a véget nem érő értekezleteken, majd hazaérve ismét leül a képernyők elé és „kipiheni” a napi üléssel töltött időt: Az emberek naponta átlagosan 9,3 órát töltenek üléssel, még az alvással töltött 7,7 órát is felülmúlva, melynek következtében ülő életmódjuk 10%-kal járul hozzá az emlő- és vastagbélrák kockázatához, a szívbetegségek kockázatának 6% -ához és a 2-es típusú cukorbetegség kockázatának 7% -ához, azonban az üléssel töltött idő és a fizikai aktivitás depresszióval való összefüggése még nem teljesen tisztázott terület.
A kéz szorító ereje és az öregedés folyamata
2023.08.12A kéz szorító erejének, kapacitásának mértéke számos az életkorral összefüggő egészségi állapothoz kapcsolódik, mint például a funkcionális fogyatékossághoz. Egyes tanulmányok szerint a tápláltsági állapot és a kéz szorító erejének mértéke nagy részben összefügg, illetve a táplálkozás minősége, mértéke előre jelezheti, hogy milyen mértékben leszünk képesek túlesni egy betegségen vagy egy komolyabb műtéten.
A kéz szorító ereje és a funkcionális fogyatékosság összefüggése
2023.08.07A pszichológiai cikkek szívesen foglalkoznak azzal a kérdéskörrel, hogy milyen következtetéseket lehet levonni egy ember kézfogása révén, annak személyiség jegyeiről, azonban a hozzáértőktől azt is megtudhatjuk, hogy mit árul el egy kézfogás az egészségünkről, vitalitásunkról.
A 6 perces séta: a fizikai teljesítőképesség mértéke krónikus szívelégtelenségben szenvedő betegeknél
2023.08.04A kerékpár és futószalag-ergométeren végzett terhelési tesztek sokszor alkalmatlanok idős, gyenge és súlyosan korlátozott szívelégtelenségben szenvedő betegek számára, illetve ennek függvényében nem feltétlenül tükrözik a napi, megszokott mindennapi tevékenységek elvégzésére való képességet. Ezért az 1980-as évek közepén kidolgozott új és egyszerűbben alkalmazható járástesztek váltak hasznossá a krónikus tüdőbetegség és a szív elégtelenségben szenvedő betegek fizikai teljesítőképességének mérésére.
Tippek a testmozgás beépítéséhez a gyógyszeres fogyókúra folyamatába
2023.08.01A testmozgás megkezdése kihívást jelenthet mindenki számára, főleg azoknak, akik még nem ismerik a fizikai aktivitás rejtelmeit.
Edzés és szemaglutid – a kombinált edzés előnyei, gyakorlati tanácsok
2023.07.26A rendszeres fizikai aktivitás fokozhatja a szemaglutid tartalmú készítmények súlycsökkentésre gyakorolt hatását. Mielőtt belemennénk a rendszeres fizikai aktivitás, az edzés szerepébe a fogyókúra elősegítésére, tekintsük át mi is az a szemaglutid. A szemaglutid egy, a gyógyszerügyi hatóságok által jóváhagyott gyógyszer, amely a GLP-1 receptor agonistáknak nevezett gyógyszerek osztályába tartozik. Úgy fejti ki hatását, hogy utánozza a glukagonszerű peptid-1 (GLP-1) nevű hormon hatását, amely szabályozza az étvágyat és a táplálékfelvételt.
Fogyás edzés és diéta nélkül?
2023.07.24Az USA-ban többek között néhány „híres ember” jóvoltából nagy feltünést kapott egy fogyókúrás készítmény, olyannyira, hogy időnként problémák adódtak a szállítás terén. Mit lehet tudni az új "csodaszerről", vannak-e az így elért fogyásnak határai, lehetséges mellékhatásokkal kell-e számolni.
A műtétek előtti nagy intenzitású intervallum edzés (HIIT) javíthatja a műtét utáni eredményeket
2023.07.22Egy rövid időtartamú, nagy intenzitású intervallum edzés (HIIT) javítja a kardió-respiratorikus fittséget a nagy műtétre váró betegeknél, ezáltal csökkenti a posztoperatív szövődmények kockázatát, lerövidítheti a kórházi tartózkodás idejét és javíthatja az operáció utáni élet minőségét, vagyis hamarabb térhet vissza a beteg a normális életbe. Egy a közelmúltban megjelent tanulmány bizonyítékai arra utalnak, hogy a magasabb kardió-respiratorikus fittség – amely javítja a műtétre váró betegek fizikai és kognitív funkcióit, miáltal csökkenti a szív- és érrendszeri kockázatot – hasznos a nagyobb műtétek előtt, arra azonban nem voltak utalások, hogy a posztoperatív eredmények is javultak-e vagy sem.
A könnyű fizikai aktivitás is kulcsa lehet a jó egészségnek
2023.07.18A WHO által közzétett közegészségügyi irányelvek szerint a felnőttek fizikai aktivitására vonatkozóan az ajánlások a fizikai erőfeszítésre/erőkifejtésre összpontosítanak, vagyis aki szeretné élvezni a fizikai aktivitás előnyeit, az hetente legalább 150 percet töltsön a „mérsékelttől az erőteljesig” zónában fizikai aktivitással. Ez tulajdonképpen bármiféle aktivitás lehet a mérsékelt erőkifejtéstől az erőteljesig, vagyis mondjuk a gyors gyaloglástól a versenyszerű mountain bike versenyig. De bármennyire is széles ez a spektrum, még mindig kimarad belőle mondjuk a mosogatás, a takarítás, a bevásárlás, a vasalás, a pelenkacsere az unokán vagy egy 90 perces előadás tartása az egyetemen. ki. Ez utóbbiakat, - amelyek a „könnyű” fizikai tevékenységek közé tartoznak - sokan nem tekintik testmozgásnak, és éppen ezért a közegészségügyi irányelvek sem veszik figyelembe.
Hirtelen szívhalál sport közben, ami többnyire elkerülhető
2023.07.13A különféle médiában többször számolnak be a sportolás során bekövetkezett szívhalálról. Ilyenkor mindenki felkapja a fejét és nagy a megdöbbenés, SŐT sokakban bizonytalanságot kelt, hogy akkor a sport ilyen veszélyes? illetve a fizikai aktivitás egyáltalán megvéd minket a koszorúér betegségtől. IGEN valójában a rendszeres testmozgás csökkenti a hirtelen szívhalál kockázatát – ha betartunk néhány fontos szabályt.
Csak óvatosan a BMI értékekkel
2023.07.06A Reuters, vagyis az egyik amerikai hírszolgálat jelentette, hogy az Amerikai Orvosi Szövetség (AMA) azt tanácsolja az orvosoknak, hogy kevesebb figyelmet fordítsanak a testtömeg-indexre (BMI), vagyis annak megállapítására, hogy az adott személy/beteg egészséges-e, mivel a BMI értékelése sok tényezőt nem vesz figyelembe például a faji és etnikai különbségeket vagy azt, hogy az illető sportol-e vagy nem, és így nem jelzi egyértelműen előre bizonyos betegségek betegség kockázatát. faji és etnikai csoportok.
Az „Aktív Öregedés” program az egyetlen egészséges alternatíva? III.
2023.07.04A fizikai szempontból aktív élet nem lehet teher Gyakorlatilag kevesen kérdőjelezik meg, hogy a fizikai aktivitásnak van-e egészségügyi előnye, és úgy vélik, hogy soha nem késő elkezdeni mozogni.
Az „Aktív Öregedés” program az egyetlen egészséges alternatíva? II
2023.07.01"Az aktív öregedés fogalma, ahogyan azt sokan bemutatják, kényes kérdés, és potenciálisan problémás lehet, amellett, hogy egyetlen előíró módszert határoz meg az egészséges öregedésre, amely alapértelmezés szerint a passzív öregedést "abnormálissá" teszi, figyelmen kívül hagyja a demográfiai, néprajzi és kulturális különbségeket is.
Az „Aktív Öregedés” program az egyetlen egészséges alternatíva? I.
2023.06.27Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által hirdetett „aktív öregedés” elképzelés szerint a fizikailag aktívabb idős felnőttek, függetlenek és elkötelezettek maradnak. Ez a koncepció, bár jó szándékú, nem túl reális és könnyen elbátortalaníthatja azokat az egyéneket, akik az idős kor pszichológiai vagy fizikai korlátjaitól szenvednek. A program nem mindig veszi figyelembe az egyének és a kultúrák közötti sokféleséget sem, ezeket a következtetéseket az Argentin Pszichiátriai Társaság Geriátriai Pszichiátriai Szakosztálya ismertette a XXXVI. Argentin Pszichiátriai Kongresszuson.
Hivatásos zenészek váz- és izomrendszeri megbetegedései
2023.06.24A zenekari zenészek számára a teljesítmény mindenekelőtt, ezért gyakran már a napi sok órás gyakorlás során próbára teszik fájdalom tűrő képességüket. Így nem csoda, hogy a váz- és izomrendszeri megbetegedéseikről – ami sok ilyen szakember számára a mindennapok valósága – nem beszélnek nyíltan. A fizikai fájdalmat gyakran félreteszik, megpróbálnak nem beszélni róla, amíg egy nap a szenvedés már túl sok lesz és a hangszereiken való játék képessége is sérül, és minden eddigi erőfeszítésük kudarcba fullad, már nem tudják a dolgokat titokban tartani, kicsúszik az ellenőrzésük alól és végül a kiégésben csúcsosodik ki.
IDŐSEK FIGYELEM! Az izomerő csökkenése a kognitív képességek várható romlására figyelmeztethet, így az időben alkalmazott preventív módszerekkel csökkenthető a demencia kockázata.
2023.06.23A kor előrehaladtával testünk veszít izomtömegéből, ami már a 30-as 40-es éveinkben elkezdődik és 50 éves korunkra izomzatunk körülbelül 10%-át elveszítjük, 50 és 70 éves kor között pedig izomerőnk további 30%-kal csökken. Az izomerő csökkenése a kognitív képességek várható romlására figyelmeztethet, így az időben alkalmazott preventív módszerekkel csökkenthető a demencia kockázata.
IDŐSKORÚAK TESTMOZGÁSÁNAK FONTOSSÁGA
2023.06.20Idősebb felnőttként a rendszeres testmozgás az egyik legfontosabb dolog, amit egészségünk érdekében tenni kell és tenni lehet. Segítségével megelőzhető vagy késleltethető számos egészségügyi probléma, amelyek az életkor előrehaladtával előtérbe kerülnek . A rendszeres izomműködés következtében az izmok megtartják erejüket, illetve még ebben a korban is erősödhetnek, így remélhetőleg folytathatjuk a napi megszokott, aktív tevékenységeinket anélkül, hogy másoktól függenénk, hiszen az egyik legfontosabb a függetlenségünk megtartása, hogy ne legyünk senkire se rászorulva.
Az óvodáknak és az iskoláknak kulcsszerepet kell játszanak az egészséges életmóddal kapcsolatos ismeretek és készségek átadásában a gyermekek és fiatalok számára az egészséges felnőtté válás érdekében
2023.06.17„Nem az iskolának, hanem az életnek tanulunk” (Seneca: non scholae, sed vitae discimus) és ez különösen érvényes az egészséggel és betegséggel kapcsolatos ismeretekre, illetve ezen ismereteknek már az óvodás és a kisiskolás korban való elsajátításában.
Motoros készség teljesítmény és fizikai aktivitás óvodáskorú gyermekeknél
2023.06.10A normális fejlődésű gyermeknek kétéves korukra képesnek kell lennie, hogy tudjanak felállni, járni, futni és lépcsőzni, ezekkel a tulajdonságokkal rendelkező gyermekek könnyebben aktívak lehetnek és több fizikai aktivitást (FA) végezhetnek, mint a kevésbé fejlett motoros készségekkel rendelkezők. A fejlettebb motoros készségek azok, - az alapvető motorikus készségek a legegyszerűbb mozdulatsorozatok, - amelyet az ember képes majdnem mindig végrehajtani. Gyerekkorban ide tartozik a mászás, majd a felállás, valaminek az eltolása, majd a járás, a futás, a dobás. Ezeket a képességeket az észlelési képességek segítségével az élet első éveiben már megtanulják a gyermekek, és később fontos lesz a fizikai önállóságuk alapvető szükségleteinek kielégítésére.
A fizikai aktivitás és az alvás időtartamának szerepe az óvodás korú gyermekek növekedésében
2023.06.07A kora gyermekkor a komplex és integrált fizikai, kognitív és pszichoszociális fejlődés időszaka. Az óvodáskorban a gyerekek gyorsan nőnek, hirtelen magasabbak és karcsúbbak lesznek. Az aszinkron növekedés miatt a testtömeg-index (BMI) csecsemőkor után 6 éves kor körül a mélypontra csökken, majd ezt követi gyorsan az emelkedő időszak következik be, amelyet gyakran zsírosodási reboundnak, vagyis zsírosodási visszaugrásnak is neveznek.
A rendszeres testmozgás növelheti a fájdalomtűrést
2023.06.04Egy újabb eredmény, amely nagyon kedvező következményekkel járhat a krónikus fájdalommal élők számára. A napokban publikált norvég populáción végzett longitudinális, vagyis után követéses kutatások eredményei alapján a rendszeres testmozgás növelheti a fájdalomtűrést. Az eredmények összefüggést mutattak a testmozgás mennyisége és intenzitása és a fájdalomtűrés között.
A fizikai inaktivitás a korai halálozás és számos nem fertőző betegség kialakult kockázati tényezője. SEGÉLYKIÁLTÁS!!
2023.05.26Becslések szerint az USA-ban 2008-ban a fizikai inaktivitás okozta a korai halálozás, a szívkoszorúér-betegség, a 2-es típusú cukorbetegség, az emlőbetegségek 6–10%-át. 2013-ban világszerte 53,8 milliárd $-ra becsülték a fizikai inaktivitáshoz kapcsolódó egészségügyi költségeket világszerte, amelyből 31 milliárd $-t a közszféra fizetett. A testmozgást, mint egészség megőrző magatartásként világszerte ismerik, ennek ellenére a felnőtt lakosság 27,5%-a nem teljesíti a fizikai aktivitásra vonatkozó jelenlegi WHO által tanácsolt egészségügyi irányelveket. A fenti elborzasztó számok csökkentése révén a javasolt fizikai aktivitási szintek nagyon nagy mértékben hozzájárulhatnának az ENSZ által szorgalmazott „Fenntartható Fejlődés” céljai eléréséhez, amit 2030-ra tűztek ki, hiszen a fizikai aktivitás növekedése közvetlenül hozzájárulhat a jó egészséghez és ezen keresztül a jól-léthez, mivel segítségével nagymértékben csökkenthető lenne a nem fertőző betegségek miatti korai elhalálozás.
TESTEDZÉS FÜGGŐSÉG
2023.05.22Ha a testedzést mérsékelten, rendszeresen végezzük a fizikai és mentális egészségünk megőrzése érdekében és megfelelő mennyiségű és minőségű táplálékot fogyasztunk, akkor elmondhatjuk, hogy (majdnem)mindent megtettünk egészségünk megőrzése érdekében. DE, sajnos sokan vannak, akik edzés függőségben szenvednek, esetükben még a sok is kevés és ez számos esetben negatív következményekkel járhat.
A premenstruális időszakban a koffein segíthet a teljesítmény növelésében
2023.05.21A premenstruációs tünetek sportolói teljesítményt csökkentő hatása nagyon gyakori a női sportolók körében. Kevésbé kutatott terület a premenstruációs tünetek sportteljesítményre való hatása és a koffein, illetve kávé fogyasztás hatása.
Golfozással az ízületi gyulladás ellen
2023.05.18Az ízületi porckopás, más néven osteoarthritis vagy arthrosis, az egyik leggyakoribb krónikus (hosszan tartó) nehezen kezelhető ízületi betegség. A fizikai aktivitás, az edzés segít enyhíteni az ízületek merevségét és fájdalmát, ugyanakkor a betegség egyben megnehezíti a gyógyulás szempontjából előnyös gyakorlatok végzését. Még egy viszonylag egyszerű tevékenység is, mint például a kocogás néha többet árthat, mint amennyit segít. Szerencsére létezik egy olyan kis megterhelést jelentő mozgásforma, amely hihetetlenül népszerű az idősebb, ízületi gyulladásban szenvedő lakosság körében, azonban van egy komoly ellenérv, mégpedig, hogy igencsak drága sportágról van szó, nevezetesen a golfról. Ausztrál és brit kutatók nemrégiben közzé tettek egy tanulmányt, amely a golfozás előnyös tulajdonságait taglalja.
A kutyasétáltatás veszélyes üzlet
2023.05.15Igen, sokan most biztosan felkapják a fejüket, hiszen sokan az ülő életmód ellensúlyozására kifejezetten ajánlják, hogy vegyünk egy kutyát, hiszen a négylábúak mozgásigénye magával hozza, hogy ŐK visznek el sétálni minket és nem fordítva. Azonban kiderült, hogy az idősebb korosztály esetében nagy számban kerülnek a baleseti osztályokra azok, akik sétálni vitték házi kedvencüket A Johns Hopkins Egyetem (USA) kutatói becslése szerint 2001 és 2020 között több mint 422 000 felnőtt fordult az Egyesült Államok sürgősségi osztályaihoz a kutyasétáltatásból eredő sérülésekkel.
A túl sok se egészséges, a nagy intenzitású fizikai aktivitást végző idősebb nőknél nagyobb volt a pitvar fibrilláció kockázata, mint a szívbetegségben vagy a szélütésben
2023.05.1246 sífutó adatai alapján a magas fizikai aktivitású idősebb nőknél 10 év alatt kétszer nagyobb volt a pitvar fibrilláció kockázata, mint a szívbetegségben vagy a szélütésben. Bár a korábbi kutatások azt sugallják, hogy a nők nagyobb egészségügyi előnyt tudnak kovácsolni, amennyiben állóképességi sportokat űznek, mint a férfiak, azonban a nők általában alul reprezentáltak a sportkardiológiai kutatásokban, és a legtöbb korábbi tanulmány fiatalabb nőkre összpontosított.
Az ülés során kevesebb energiát használunk fel, mint amikor állunk vagy mozgunk.
2023.05.06Manapság szinte már tankönyvi adat, hogy a hosszú ideig tartó ülés számos egészségügyi problémához vezet. Ide tartozik az elhízás és a metabolikus szindrómához kapcsolt számos probléma, a megnövekedett vérnyomás, a magas vércukorszint, a túlzott testzsír a derék körül és az egészségtelen koleszterinszint. A túl sok és hosszan tartó ülés szintén növeli a szív- és érrendszeri betegségek és a rák okozta halálozás kockázatát. Bármilyen hosszan tartó ülés – például az íróasztalnál, a volán mögött vagy a képernyő előtt kifejezetten káros egészségünk szempontjából, azonban tudjuk sokszor elkerülhetetlen
A fizikai aktivitás rendkívül előnyös a depresszió, a szorongás és a szorongás tüneteinek enyhítésében, és gyorsabban hat, mint a gyógyszerek.
2023.05.01A mentális egészségügyi rendellenességek a globális egészségügyi problémák vezető okai közé tartoznak, amelyek jelentős egyéni és társadalmi költségekkel járnak. 2019-ben világszerte a földön minden nyolcadik ember, vagyis 970 millió érintett volt a mentális egészségügyi rendellenesség terén, és élete során majdnem minden másodikat fog valamilyen mentális egészségügyi rendellenesség érinteni. A mentális egészségügyi zavarok éves globális költségét 2,5 billió dollárra, - ami átszámítva 862 billió Forint - becsülték, ami az előrejelzések szerint 2030-ra 6 billió dollárra (USD) - vagyis, több, mint 2000 billió - fog növekedni.
Milyen hatással van egész napi tevékenységünk a kognitív teljesítményünkre?
2023.04.25Amennyiben megvizsgálnánk, hogy mit csinálunk egész nap – reggel szobáról szobára járunk, hogy rendet rakjunk, reggelit készítünk az iskolás gyermekeinknek, rendet rakunk a konyhában, majd készítünk gyorsan egy prezentációt az íróasztalánál a délutáni előadásra, a lépcsőn fel-alá futkosunk az éppen kimosott ruhákkal, majd elrakjuk a kivasalt vagy már éppen megszáradt ruhákat, átgondoljuk, hogy mit is főzzünk aznapra, meg van-e minden hozzávaló, elmegyünk a boltba, utána előkészítjük az ebédet és még hosszan sorolhatnánk a tennivalókat – biztosan nem csodálkoznánk, hogy mitől fáj a fejünk, mitől fáradtunk el „agyilag”? És ekkor talán már igencsak fáradtan jó esetben kocogunk egyet a háztömb körül, de sokszor akkor is a következő teendőkön járnak gondolataink. De tudjuk az edzéshez, - még ha nem is annyira megterhelő - fáradtan nem a legideálisabb nekikezdeni.
A sport, a fizikai aktivitás és az egészséggel kapcsolatos életminőség a börtönökben
2023.04.20Egy börtön kritikus és korlátozott lehetőséget kínál a bűnelkövetőkkel való társadalmi kapcsolattartásra és bár vannak különböző, a civil életbe való visszatérést elősegítő pedagógiai programok és beavatkozások, ennek ellenére a börtönökből szabadultak körében a visszaesési arány továbbra is makacsul magas. A sport és a rendszeres fizikai aktivitás egy olyan eszköz, illetve eszköz lehet, amelyen keresztül még a legnagyobb kihívást jelentő és legösszetettebb egyénekkel is kapcsolatba lehet lépni, - akik a bűnelkövetés és a bebörtönzés körforgásába kerültek - azáltal, hogy alternatív eszközt kínál és megteremti egy alternatív közösségi hálózat létrehozását, illetve hozzáférést biztosít pozitív példaképek megteremtéséhez.
A rossz alvás évekkel rövidíti meg az életet, de a rendszeres testmozgás sokat segíthet!
2023.04.16Számos kutatás utal arra, hogy az alvás minősége és a rendszeres fizikai aktivitás döntő tényező a várható élettartamot tekintve. A szakértők azt javasolják, hogy a legtöbb felnőtt 7-9 órát aludjon egy éjszaka. Ha valaki a kevesebbet/vagy a többet alvók egyharmadához tartozik, a rendszeres fizikai aktivitás, a rendszeres testmozgás sokat segíthet elkerülni az olyan lehetséges hosszú távú egészségügyi következményeket, mint például a szívbetegség.
Életmód: fizikai aktivitásból többet, mint eddig bármikor!
2023.04.13A fizikai inaktivitás számos betegség, köztük a hiperlipidémia, a stroke, a szívkoszorúér-betegség, a cukorbetegség, a depresszió kockázatának növekedéséhez vezethet, amelyek mindegyike egyenként is és összeségében is csökkentheti a várható élettartamot és az életminőséget.
A testmozgás hatása a posztmenopauzás nők hangulatára
2023.04.10A menopauza a hormonális változások időszaka, amikor a hangulati ingadozások valószínűleg súlyosabbak, mint a nők életének bármely más korábbi időszakában. A menopauza időszakában megnő a krónikus betegségek aránya, azonban egyénileg igen nagy eltéréssel. A menopauza során fellépő fizikai és pszichológiai kellemetlenségek, valamint a hormonális változások még inkább súlyosbítják ebben az időszakban a nők hangulatát és túlzott aggodalmak és a szorongás az egészségügyi problémáik miatt szinte egy ördögi kört jelentenek.
NYOLC PERC ERŐTELJES TESTMOZGÁS NAPONTA! ENNYI VALÓBAN ELÉG?
2023.04.07Az ’European Heart Journal” egyik legújabb tanulmánya szerint napi 8 perc alatt elvégezheti az összes szükséges testmozgást, ha egy kicsit keményebben edz. A kutatók megállapították, hogy mindössze heti 54 perc erőteljes testmozgás 36%-kal csökkenti a bármilyen okból bekövetkező korai halálozás kockázatát, és 35%-kal csökkenti a szívbetegség kialakulásának esélyét.
Mit is jelent pontosan a mérsékelt és intenzív testmozgás, amely segíthet az időskori betegségek megelőzésében, és melyek az egyéb kockázati tényezők?
2023.04.05A tudósok a testmozgás kognitív tartalékokra gyakorolt pozitív hatásait a rendszeres fizikai aktivitás egészségre gyakorolt általában pozitív hatásaival igazolják. Különösen azok az intenzív mozgásformák a megfelelőek, amelyek felpörgetik a pulzusszámot és így hozzájárulnak ahhoz, hogy több oxigénben gazdag vér kerüljön a létfontosságú szervekbe - mindenekelőtt az agyba. Az idegsejtek így sűrűbben tudnak hálózatba szerveződni és jobban tudnak információt cserélni.
„Egy kicsi mozgás mindenkinek kell, a karosszékből álljanak most fel”
2023.04.02Az idősebbeknek biztosan ismerős ez a néhány sor, hiszen jó néhány évtizede minden nap este ezt hallhattuk a televízióból, és sajnos a probléma manapság még inkább aktuális. Ki a szabadba tehát, le a karosszékből, hiszen napéról: Már napi 9 perc plusz intenzív testmozgás is jót tehet az agynak. A középkorú felnőttek, akik mérsékelt vagy erőteljes fizikai aktivitást végeznek még további 9 perc naponta és úgy tűnik ezzel javítják kognitív képességeiket. erről a kutatásról számoltak be a Journal of Epidemiology and Community Health című folyóiratban.
A fizikai aktivitás, mint terápia hatása a szokásos ellátáshoz képest korai stádiumú térd ízületi gyulladás esetén
2023.03.29A térd ízületi gyulladás edzésterápiájának hatékonysága már jól megalapozott. A szisztematikus és metaanalízisek a fájdalom és a fizikai funkciók eredményeinek kismértékű vagy közepes javulásáról számoltak be a testmozgás terápiájához képest, összehasonlítva a nem rendszeres testmozgást végzett kontrollokkal. A térd ízületi gyulladás kezelésére vonatkozó legtöbb korábbi kontrollos vizsgálatot egyértelműen diagnosztizált térd ízületi gyulladással rendelkező populációkban végezték, és a tünetek többnyire több évig tartottak. Ha a krónikus fájdalom már kialakult, és a strukturális ízületi változások és a fogyatékosság már súlyossá váltak, az aktív életmód és a testmozgás megkezdése és fenntartása nehéz lehet.
A maratoni futás NEM növeli az ízületi gyulladás kockázatát!
2023.03.24A hosszútávfutókat gyakran figyelmeztetik, hogy vigyázzanak, mert könnyen elhasználódhatnak az ízületeik, de egy új tanulmány felmérése megállapította, hogy a futásteljesítmény, a gyakoriság és a tempó nem jár az osteoartritisz fokozott kockázatával. Az ízületi porckopás, más néven osteoartritisz vagy artrózis, a leggyakoribb krónikus (hosszan tartó) ízületi betegség és általában ott jelentkezik, ahol, ahol két vagy több csont találkozik. Azok a futók ugyanis, akik térd- vagy csípőműtéten estek át, vagy korábbi csípő- vagy térdsérülésük volt, amely megakadályozta kedvelt sportáguk, a futás művelését, azok nagy valószínűséggel ízületi gyulladásban szenvedtek, állapították meg egy közelmúltban megjelent tanulmány szerzői.
FELHÍVÁS MÁRCIUS 27-én startol a „Millió lépés az iskoládért” programunk
2023.03.21Tavaly a Magyar Szervátültetettek Szövetsége elindította a Millió lépés az életért kampányt. Ennek keretében 6500 embert ösztönöztünk az aktívabb életmódra, akik a rendszeres mozgás mellett számos fontos ismeretre tettek szert a szív- és érrendszeri betegségek felismeréséről és megelőzéséről. Az Aktív Magyarország Program támogatásával idén a „Millió lépés az iskoládért” kihívással szeretnénk a tanulókat, a szülőket – és mindenkit, aki szívesen segítené régi iskoláját – 77 napon keresztül mozgásra ösztönözni. A támogatásnak köszönhetően az iskolák 1 millió forintos sportszervásárlási támogatásban részesülhetnek.
Munkaadók! Munkavállalók! Ez nem vicc, tessék komolyan venni! A sok ülés nagyobb ártalom, mint a dohányzás!
2023.03.16Tévhit, hogy bármilyen intenzív testmozgás kompenzálhatná az ülő életmódot, hiszen most már tudjuk, hogy az ülő életmód általában és az üléssel eltöltött idő pedig döntően és közvetlen hatással van, illetve független kockázati tényezője a krónikus betegségek kialakulása szempontjából. Egy a közelmúltban közzétett legutóbbi latin-amerikai tanulmány szerint, akik naponta több mint 8 órán keresztül ülő tevékenységet folytatnak, azok esetében jelentősen megnő a túlsúly vagy elhízás és a cukorbetegség esélye
A terápiás gyakorlatok minden fajtája előnyös lehet a sclerosis multiplexben (SM) szenvedő betegeknél.
2023.03.14A sclerosis multiplex egy olyan krónikus, potenciálisan rokkantsághoz vezető betegség, amely a központi idegrendszert, vagyis az agyat és a gerincvelőt érinti. A betegség világszerte mintegy egymillió embert érint. A testmozgás előnyeiről egy néhány éve megjelent szisztematikus tudományos áttekintés határozott bizonyítékot talált a sclerosis multiplexben (SM) szenvedő egyének esetében a mobilitáshoz kapcsolódó tevékenységek, az erő és a gyakorlatok kivitelezésének területén.
Eddz következetesen és aludj jól
2023.03.06A mindennap ugyanabban az időpontban végzett fizikai gyakorlatok segítik a szervezet cirkadián ritmusának szabályozását. Függetlenül attól, hogy a gyakorlatokat reggel, este vagy bármikor napközben végezzük, mindaddig, amíg ez kiszámítható, segíteni fog az elalvásban és az időben történő ébredésben. A mindennap ugyanabban az időpontban végzett fizikai gyakorlatok segítik a szervezet cirkadián ritmusának szabályozását. Függetlenül attól, hogy a gyakorlatokat reggel, este vagy bármikor napközben végezzük, mindaddig, amíg ez kiszámítható, segíteni fog az elalvásban és az időben történő ébredésben.
Melyik a legjobb napszak az edzésre? Ez döntően az elérendő célunktól függ
2023.03.04Biztos van olyan, akinek talán ez a munka előtti időszak, DE általában leginkább a munka utáni vagy lehet, hogy akkor megy le mondjuk az edzőterembe, amikor a legkevesebben vannak, vagy amikor a legszimpatikusabb személyiedző tartja a kedvenc óránkat, vagy amikor a barátoknak, barátnőknek a legalkalmasabb. Valószínűleg azonban mindenkinek van egy kedvelt időszaka, amit megszokott, ami bevált számára, ezt hívjuk napi "rutinnak". És ha úgy érezzük, hogy a várt eredmények ugyanazok, akkor nehéz elképzelni, hogy bárki is változtassanak rajta. A legtöbb ember számára a „legjobb" időszak a napi fizikai mozgáshoz, az edzéshez, amikor éppen ráér.
Napi plusz 500 lépés és 14%-kal alacsonyabb a CVD-kockázata idősebb felnőtteknél
2023.03.03A napokban a ’Cardiology News’ tudományos szaklapban megjelent cikk szerzői (Birmingham, Alabama Egyetem, USA) 452 fő 78,4 átlagéletkorú személy lépésadatait elemezte 2017-től. A vizsgálati csoport tagjainak közel 60%-a volt nő és 20%-uk tartozott a fekete népesség körébe, a vizsgálatban résztvevők négy ében keresztúl hetente legalább 3 napig és naponta legalább 10 órán keresztül viselték derekukon a gyorsulásmérőt. Az idősek, akik négy évem keresztül naponta plusz 500 lépést tettek hozzá a napi lépésszámukhoz, 14% -kal csökkentették a kardiovaszkuláris események kockázatát.
A csontok egészsége és a fizikai terhelés összefüggése (II.)
2023.02.28A fizikai terhelésnek az emberi szervezetre gyakorolt hatását vizsgáló tanulmányok egyöntetűen arra a következtetésre jutottak, hogy mindannyiunknak mozognunk kell, a kisgyermekektől az időskorig. Eközben igen szomorú tény, hogy világszerte növekszik a fizikai hipoaktivitás, vagyis a többnyire ülő életmód mértéke.
A csontok egészsége és a fizikai terhelés összefüggése (I.)
2023.02.24A fizikai terhelésnek az emberi szervezetre gyakorolt hatását vizsgáló tanulmányok egyöntetűen arra a következtetésre jutottak, hogy mindannyiunknak mozognunk kell, a kisgyermekektől az időskorig. Eközben igen szomorú tény, hogy világszerte növekszik a fizikai hipoaktivitás, vagyis a többnyire ülő életmód mértéke. Az idei év elején Párizsban rendezték meg az Osteoporosis Research and Information Group (GRIO) 36. tudományos konferenciát. Ez egy kiváló alkalom arra, hogy felhívjuk a figyelmet arra a már remélhetőleg mindenki előtt ismert tényre, hogy a fizikai aktivitás jelentős hatással van az emberi csonttömeg struktúrájára, vagyis felépítésére és annak élethosszig tartó megőrzésére.
A túledzés
2023.02.22Miképpen lehet megállapítani, amennyiben túlzásba vittük a fizikai aktivitást? A túledzés jellemzően azoknál az embereknél fordul elő, akik túl agresszíven, túlzott mértékben próbálkoznak fizikai szempontból megfelelni a saját vagy edzőik elvárásainak annak érdekében, hogy formába lendüljenek vagy lefogyjanak
Az elhízás megelőzésének receptje tizenéveseknél: TÖBB LÉPÉS, KEVESEBB KÉPERNYŐIDŐ
2023.02.18Egy új kutatás szerint a megnövekedett fizikai aktivitás és a képernyő előtt eltöltött idő csökkentése egyaránt fontos a serdülők túlsúlyának és elhízásának megelőzésében. Közel 6 000 10-14 éves serdülő fiatalt vontak be egy olyan keresztmetszeti vizsgálatba, ahol felmérték a résztvevők bármilyen képernyő előtt eltöltött idejét és az elvégzett napi fizikai aktivitás mértékét. A kapott eredmények azt sugallják, hogy ha egy fiatal több mint 8 órát tölt egy képernyővel ellátott eszköz előtt, akkor még bizonyos fizikai tevékenység sem elegendő a túlsúly megnövekedett kockázatának visszafordításához és a végeredmény az elhízás.
A golfozás, a Nordic Walking és a gyaloglás hatása a kardiometabolikus jellemzőkre idősebb, egészséges felnőtteknél
2023.02.16A szív- és érrendszeri betegségek (CVD) a fejlett országokban továbbra is a vezető halálokok közé tartoznak. Az ülő életmód és a fizikai hipoaktivitás meglévő szintje különösen hangsúlyosan tükrözi a kardio-metabolikus jellemzők - magas vérnyomás, a cukorbetegség és a vele szoros kapcsolatban lévő zsíranyagcsere elváltozásokat, mint a magasabb koleszterin, az alacsonyabb HDL-koleszterin és a magasabb triglicerid szintek – negatív irányú változásait idősebb felnőttek esetében. Ezzel ellentétben a rendszeres fizikai aktivitás révén a szív- és érrendszeri betegségek viszont megelőzhetők, és a kardi metabolikus markerek meghatározó tényezőinek pozitív irányú változást eredményezi, például csökken a vérnyomás, csökken a vércukorszint, és javul a lipid-anyagcsere szabályozása.
Testmozgás a zöldben (Green exercise) - kapcsolat a természettel
2023.02.09A beltéri és a természetes környezetben végzett szabadtéri tevékenységeket összehasonlító tanulmányok áttekintése azt bizonyítja, hogy a természetes vagy zöld környezetben végzett szabadtéri tevékenység nagyobb revitalizációs érzést és pozitív elköteleződés okoz.
A fizikai aktivitás és étkezés hatása a székrekedésre középkorú elhízott nőknél
2023.02.05A székrekedés egy betegség, amely minden korosztályt érint a föld különböző részein, előfordulási gyakorisága 4% és 29% között mozog. A nemek szerinti összehasonlítások azt mutatják, hogy a nők, különösen a menopauza előtti nők, gyakrabban tapasztalnak székrekedést, mint a férfiak, becslések szerint a férfiak 5%, míg a nők esetében 15%-t érintett, vagyis a nők 2-3-szor nagyobb valószínűséggel szenvednek székrekedéstől, mint a férfiak. Ennek számos oka lehet, a legtöbb ezzel foglalkozó tanulmány döntően a női nemi hormonokra koncentrált, de erős lehet az összefüggés az elhízás és a székrekedés között is.
A WHO 2020 új iránymutatásai a fizikai aktivitással és az ülő viselkedéssel kapcsolatban
2023.02.01Az irányelveket a WHO, vagyis az ENSZ egészségügyi világszervezete protokolljaival összhangban dolgozták ki. Egy szakértői iránymutatás-fejlesztési csoport áttekintette a bizonyítékokat annak érdekében, hogy felmérje a fizikai aktivitás és az ülő viselkedés közötti összefüggéseket az egészségügyi eredmények és a különböző népességcsoportok tekintetében.
Speciális légzőtorna segítségével csökkenthető a vérnyomás
2023.01.28Szinte túl jól hangzik ahhoz, hogy igaz legyen: Egy speciális légzőtorna hatékonyan és fenntarthatóan csökkentheti a vérnyomást. Egy tanulmány kimutatta, hogy elegendő napi öt percet lélegezni egy kis szűrőeszközön keresztül a beépített ellenállás ellenében. Az eszköz segítségével, ennek eredményeként a résztvevők vérnyomása hat hét alatt kilenc higanymilliméterrel csökkent és az edzés befejezése után hetekig alacsonyabb maradt.
Már napi kilenc perccel több erőteljes fizikai aktivitás jelentősen javítja a kognitív funkciókat
2023.01.27Azok a középkorú felnőttek, akik naponta 9 perccel több időt töltenek mérsékelt vagy erőteljes fizikai aktivitási zónában (MVPA), javuló kognitív funkcióval rendelkeznek. A kognitív funkciók azok a megismerési, információfeldolgozási és gondolkodási tevékenységek, amelyek segítségével érzékeljük, majd ezután felhasználjuk az így megszerzett ismereteinket. Ilyen aktivitás lehet például az élénk testmozgás, az erőltetett ütemű séta, a futás és a kerékpározás, az úszás, melyeknek így komoly szerepe lehet az agy egészsége szempontjából.
Már a mérsékelt idejű, de erőteljes fizikai aktivitás rövid időn belül csökkentheti a szívbetegségek és a rák kialakulásának kockázatát
2023.01.20A European Heart Journal című folyóiratban nemrég megjelent tanulmányban a szerzők kimutatták, hogy a mérsékelt idejű erőteljes fizikai aktivitás (VPA) rövid időn belül csökkenti a szívbetegségek és a rák kockázatát.
Amennyiben nap közben túl sokat ülünk, 30 percenként tegyünk egy 5 perces sétát egészségünk érdekében
2023.01.16Egy a napokban megjelent kutatás célja volt megállapítani, hogy mennyi az, az optimális idő, amit érdemes figyelembe venni, amikor sok időt töltünk a számítógép.- vagy töltünk például televízió előtt annak érdekében, hogy elkerüljük, illetve ellensúlyozzuk a kardiometabolikus és mentális hátrányokat.
Az ülő életmód, vagyis az üléssel eltöltött idő és a fizikai aktivitás összefüggései a kardiometabolikus fittséggel felnőtteknél
2023.01.12Egy, az elmúlt év decemberében az amerikai sportorvosi szaklapban (Medicine & Science in Sports & Exercise) megjelent tanulmánynak szerzőinek célkitűzése volt, hogy megpróbálja jellemezni az üléssel, illetve a fizikai aktivitással eltöltött idő milyen mértékben függ össze a kardiometabolikus fittséggel felnőttek körében.
Bélrendszerünk egészsége, a mikrobiom összetétele motiválja a testmozgás iránti igényt?
2023.01.10Lehetséges, hogy a bélrendszer egészsége motiválja az embert a testmozgásban? A Pennsylvaniai Egyetem (USA) kutatói a közelmúltban foglalkoztak ezzel a témával, és egy állatkísérletben azt vizsgálták, hogy a kísérleti egerek egy csoportja miért szeret jobban a futópadon mozogni, míg egy másik csoport ezzel ellenkezőleg hanyagolja ezt a fajta mozgást.
A stressztörés hat figyelmeztető jele?
2023.01.05Vannak olyan kulcsfontosságú kockázati tényezők, amelyek előre jelzik a lehetséges csontsérülést nőknél.
A fizikai stressz okozta törés kockázatának figyelmeztető jelei, amelyről minden nőnek tudnia kell
2023.01.04Ha valaki nem eszik eleget, mind minőségi, mind mennyiségi szempontból, annak érdekében, hogy támogassa az edzés által kiváltott negatív tényezőket, számos egészségügyi problémát fog tapasztalni, például meggyengülhetnek a csontok, ami viszont később hajlamossá válhat az un. stressztörésekre. Ezt minden futó tudja – legalábbis elméletben. De nagyon nehéz meggyőzni a motivált futókat arról, hogy direkt ok-okozati összefüggés van az elegendő és megfelelő étkezés az edzésük sikere és egészségük megőrzése között.