Érdekességek
Városi veteményes az elhízás elleni harc jegyében
2013.06.28Hatalmas veteményeskertet avattak fel New Yorkban, Brooklyn egyik negyedében, hogy így is felvegyék a harcot a járványszerűen terjedő elhízottsággal.
A Red Hook negyedben kialakított négyezer négyzetméteres kert egészséges terményekkel látja el a rászoruló helyi lakosokat és egyúttal oktatási és munkalehetőségeket biztosít a környék fiataljai számára.
A Red Hook-i Városi Kertet helyi tinédzserekkel gondoztatják, és a termények egy részét a rászoruló családok között osztják szét, míg másik részét eladják, hogy ebből biztosítsák a kert fenntartását, ami egyszersmind oktatási és képzési központként is működik majd.
A kert egyike azon kezdeményezéseknek, amelyeket New York város vezetése indított az elhízás elleni harc jegyében. A New York-i felnőttek több mint fele vagy túlsúlyos (34 százalék), vagy elhízott (22 százalék). A polgármesteri hivatal szerint, óvodáskortól számítva, a városban minden ötödik gyermek elhízott.
Az elhízottság különösen elterjedt az Egyesült Államok szegényebb lakosságának körében, akik gyakran olyan városnegyedekben élnek, ahol nincsenek minőségi áruval rendelkező élelmiszerboltok, vagy friss gyümölcsöt és zöldséget kínáló kereskedők.
(forrás: MTI)

















