Érdekességek
Napi két órányi tévézés növeli a szívbetegség kockázatát
2013.11.27Azokra, akik naponta két órát töltenek szabadidejükben tévénézéssel illetve a monitor előtt, a szívbetegség dupla kockázata, valamint a halálozás megnövekedett rizikója leselkedik.
A kutatók szerint ez a hatás kimutatható függetlenül attól, mennyi testmozgást végez az illető. Ez is azt bizonyítja, hogy általános egészségi állapotunkra jelentős hatást gyakorol az, hogyan töltjük szabadidőnket munkaidőn kívül.
„Szokás kérdése. Sokan ahhoz szoktunk hozzá, hogy hazamegyünk, bekapcsoljuk a TV-t, és órákig ülünk a készülék előtt. Kényelmes és könnyű ezt tenni” – állítja Emmanuel Stamatakis, a University College London szakértője. - Pedig ez nagyon káros szívünkre és általános egészségi állapotunkra”. Stamatakis a tanulmányt készítő többi kutatóval együtt olyan közegészségügyi irányelvek bevezetését szorgalmazza, amelyek a szabadidős inaktivitás veszélyeire hívják fel a figyelmet. A Journal of the American College of Cardiology szaklapban megjelent tanulmány szerzői szerint sürgősen szükség lenne ilyen figyelmeztetések megfogalmazása, különösen azért, mert az aktív korú felnőttek többsége hosszú időt tölt inaktívan a munkába való bejárás közben, vagy az asztali számítógépek képernyői előtt.
A kutatók 4512 felnőtt adatát vizsgálták a háztartások Skóciai Egészségügyi Felmérésében. A képernyő előtt töltött időre vonatkozó információk a TV és DVD nézésre, a szabadidős számítógép-használatra és videojátékokra vonatkozó, bevalláson alapuló adatokból származtak.
Amikor a szakemberek összehasonlították a saját bevallásuk szerint a képernyő előtt két óránál kevesebb időt töltő embereket azokkal, akik legalább négy órát töltöttek a képernyő előtt, kiderült, hogy az utóbbiak esetében 48 százalékkal magasabb a bármilyen eredetű halálozás kockázata. A kettő vagy több órát a képernyő előtt töltők esetében a szív-érrendszeri események, köztük a szívroham 125 százalékkal magasabb kockázatát tapasztalták.
"Ezek az összefüggések függetlenek voltak az olyan hagyományos kockázati tényezőktől, mint a dohányzás, a magas vérnyomás, a testtömeg-index, a társadalmi osztály vagy a testmozgás” – tették hozzá a kutatók.
A szakértők ugyanakkor összefüggést mutattak ki a gyulladás és a koleszterin szintje között az ülő életmódot folytató emberekben. „A képernyő előtt töltött idő és a szív-érrendszeri események közötti összefüggések egynegyedét a C-reaktív protein (CRP), a testtömeg-index és a nagy sűrűségű lipoprotein (HDL) koleszterin együttesen magyarázták” – áll a tanulmányban.
A gyulladásos folyamatok jelenlétét jelző CRP szintje kétszer olyan magas volt azok esetében, akik napi négy óránál többet töltöttek a képernyő előtt szabadidejükben, mint azokban, akik két óránál kevesebbet tévéznek.
Stamatakis elmondta, tovább kívánja vizsgálni, milyen hatást gyakorol a hosszan tartó ülés az emberi egészségre, és hogyan lehetne az életmódbeli változtatások népszerűsítésével csökkenteni az emberek inaktív időszakait.