Érdekességek
Már heti egy kiadósabb kocogással a hosszabb életért!
2020.01.31A kocogás a legnépszerűbb szabadidős, valamint egészségügyi céllal alkalmazott mozgásforma. A prevenciós hatásáról szóló nézetek ugyanakkor ellentmondásosak.
Egy átfogó tanulmány során, ahol 232 149 embert vontak be a meta-analízisbe a kocogás mennyiségének az összefüggését vizsgálták a halálozással. Az 5,5 és 35 év közötti vizsgálati időszakban 11%-a halt meg a résztvevőknek.
Azok, akik rendszeresen hetente legalább egyszer egy kiadósat kocogtak, azok esetében az összes elhalálozás, a szív-keringési és a rák betegségek esetében 27%, 30% és 23%-kal fordult elő kisebb arányban, mint azoknál, akik nem mozogtak még ennyit sem hetente.
A statisztikai vizsgálatok nem támasztották alá az összes halálok és a joggingolás időtartama közötti mennyiségi összefüggést, vagyis aki többet futott, azoknál nem volt kisebb ez az arány. Ez érintette a heti rendszerességet, a gyakoriságot, az intenzitást és az időtartamot is.
Figyelemre méltó azonban, hogy már heti egy alkalommal 9km/h körüli sebességgel végzett 50 perces joggolás csökkenti a halálozási kockázatot.
A további futásmennyiségek nem jelentettek csökkenést a halálozásban. A szerzők ugyanakkor megemlítették bizonyos korlátozó tényezőit ennek az átfogó tanulmánynak. Ilyen például a saját bevallás alapján történő eredmények és nem a fizikai aktivitás hatására bekövetkező változások figyelembevétele, valamint az, hogy pusztán a kardiovaszkuláris és a rákos megbetegedéseket vették figyelembe. A következtetés viszont az, hogy már a kis mennyiségű joggolás is pozitív egészségügyi hatással rendelkezik.
Megjegyzés: A joggolás mennyisége és a halandóság közötti összefüggéseket lehet, hogy azért nem lehetett bizonyítani, mivel a vizsgálatba kevés rendszeresen sokat sportolót sikerült bevonni.

















