Érdekességek
Előzzük meg az eleséseket!
2018.10.19Perturbációs egyensúly-edzés az időskorúak eséseinek csökkentésében
Az időskorúaknál a sérülések, törések leggyakrabban az elesésnek köszönhetőek, amelynek következtében gyakran kórházba is kerülnek és sokszor sajnos a fekvés okozta következmények miatt halált is okozhatnak.
Bár többféle, az erőt és az egyensúlyt fejlesztő edzés létezik időseknél annak érdekében, hogy csökkentsék az elesések számát, azonban még nem számoltak be az elesések jelentős csökkenésről, csupán mérsékelt javulásról beszélhetünk ezen a téren. Főleg a gyengébb fizikumú, vagy beteg (Stroke-n átesett vagy a Parkinson-kóros) csoportoknál magas a kockázata az elesésnek. Ez azért is fordulhat elő, mert korábban nem feladat-specifikus gyakorlatokat végeztek – ami ebben az esetben az elesés elkerülése lenne - annak érdekében, hogy visszaszorítsák az esések számát.
A perturbációs egyensúlyedzés erre a célra kifejezetten alkalmas egy olyan környezetben, ahol a biztonságos körülmények adottak. A eddigi vizsgálatok azt bizonyították, hogy mind az egészséges, mind a gyengébb fizikai állapotú, mind pedig a fent említett beteg csoportoknál ez az edzéstípus csökkentette az elesések számát.
A vizsgálatban a terápia során futószalagos terhelést, a terapeuta által meghatározott perturbációs edzést és a perturbációs-egyensúly (különböző típusú feladatok és mindezek a tér különböző irányaiban) edzés hatékonyságát keresték.
Időskorú embereknél az elesés számának csökkentésében a futószalagos és perturbációs edzések bizonyultak a leghasznosabbnak, és bár még további hosszú távú vizsgálatok szükségesek, a perturbációs egyensúly-edzés bizonyult a leghatékonyabb módszernek az elesés számának csökkentésében.