Érdekességek
A lépésintenzitás és annak erősségének szerepe
2019.09.02A magasabb lépésszám és a halálesetek száma összefügg idősebb nőknél?
Egy nagy létszámot érintő vizsgálatban 16 741 nőnek a napi lépésszámát mérték hét napon keresztül, a résztvevők átlagéletkora 72 év volt.
Azoknál a nőknél, akiknek a napi lépésszáma elérte a napi 4 400-at (kb. 3.0-3.2 km) sokkal jobbak voltak a túlélési esélyei voltak,
mint azoknál,
akik a 2 700 lépés/napot teljesítettek.
Ezt a megállapítást úgy állapították meg a kutatók, hogy 4,3 évvel a kezdetek után visszamérést végeztek a vizsgálatban résztvevő hölgyeknél. A felmérést végző kutatók véleménye szerint napi 7 500-as lépésszám az a határ, ahol a halálozási ráta erős csökkenést mutat ennél a korosztálynál.
A napi 10 000-es lépésszám a közvélemény szerint az az érték, amely komoly egészségügyi pozitívumokat eredményez. De igazából, az ennek hátterében álló folyamatok még tisztázatlanok a tudományban, a szám megállapítása inkább intuitív, mint tudományos bizonyítékokon alapuló.
Nem biztos, hogy csak a mennyiség, ami lényeges,
a minőség is sokat számít.
De mit értünk a lépésben minőség alatt? Hát lépteink erősségét és intenzitását. A vizsgálatokat 2011 és 2015 között végezték idősebb hölgyek bevonásával az Amerikai Egyesült Államokban, de 2018 és 2019 között csak azon eredményeket vizsgálták tovább, amelyeknél a vizsgálati személyek megfelelő mennyiségben hordták az akcelerométert (lépészámláló) A lépések intenzitását további mérésekkel kutatták, így az egy perces és a 30 perces csúcsidőt, az 5 perc alatt megtett lépésszámot és azt az időt, amíg 40-es lépésszámmal tudnak percenként haladni a hölgyek. A 16 741 hölgy átlagosan 5 499 lépést tett meg naponta. Az utóvizsgálatig a vizsgált 4,3 év alatt 504-en haltak meg, de természetesen figyelembe vették az egyéb a halálozással összefüggő tényezőket is.
A lépések intenzitása és annak ereje nagymértékben összefügghet a halálozási arány csökkenésével, bár ez a terület még további kutatásokat igényel. Ami biztos, hogy ha az idős hölgyek esetében 4 400 lépés/napra tudjuk növelni a lépésszámot, az sokkal kevesebb halálesethez vezet, mint a napi 2 700 lépés.

















