Főoldal / Hírek / Érdekességek / A céklalé hatása az úszás közbeni aerob állapotra

Érdekességek

A céklalé hatása az úszás közbeni aerob állapotra

2021.08.15

A céklalé, mint táplálékkiegészítés jótékony szerepéről korábbi tanulmányokban már sikeresen beszámoltak, amikoris kerékpározás, gyaloglás és futás közben tesztelték a szervezet teljesítményére kifejtett hatását.  A most bemutatott eredmények alapján a vizsgálatot végző olasz kutatóknak az volt a célja, hogy megvizsgálják, miképpen hat a céklalé adagolás az úszók, mint anaerob sportág képviselőinek teljesítményére.

Képes a céklalé adagolás javítani az úszók teljesítményét?

Tizennégy közepesen képzett férfi úszót vizsgáltak, akiket véletlenszerűen választottak ki. A sportolókat két csoportra osztották, az egyik csoport tagjai kontroll úszásteszten vettek részt, míg a másik csoport tagjai egy hatnapos úszásteszt közben 0,5 liter szerves céklalét kapott naponta, amely körülbelül 5,5 mmol/liter szerves nitrátot tartalmazott (NO3). A két eltérő úszásteszt során mérték a végzett munka mértékét, a felhasznált oxigént (VO2), a leadott szén-dioxidot (VCO2), a tüdő kapacitást (TK) és az aerob energiafelhasználást (AEC). 

Az eredmények azt mutatták, hogy az anaerob küszöböt meghaladó terhelést a cékla lét kapott csoport tagjai jelentősen meg tudták növelni, szemben a kontrolltesztet végző csoport tagjaival.  Ezenkívül az energiafelhasználás jelentősen, szignifikáns mértékben csökkent.  A többi mért paraméter változását nem találták jelentősnek. 

A mért változás elegendő bizonyítékot szolgáltat arra vonatkozóan, hogy a cékla lé pozitívan befolyásolja az úszók teljesítményét, mivel csökkenti terhelés közbeni energiafelhasználást és így növeli az oxigén hiányos úgynevezett anaerob küszöb feletti terhelés lehetőségét, annak mértékét.


Jelen tanulmány célja tehát annak vizsgálata volt, hogy az egy hetes céklalé -kiegészítéssel javítható -e az úszók teljesítménye.  Az eredmények azt mutatják, hogy a céklalé adagolása csökkentette az úszás aerob energiaköltségét szubmaximális terhelés során, amit a vizsgálatban mért csökkent anaerob küszöb értéke is jelezte.  Ez a megállapítás megegyezik a korábbi kutatási eredményekkel, amelyek azt mutatják, hogy a NO3 tartalmú céklalé étrendi kiegészítése csökkentheti a szubmaximális aerob terhelés energia költségeit különböző sportágak gyakorlása során.  Az, hogy pontosan milyen módon befolyásolhatja az étrendi NO3 kiegészítés az aerob hatékonyságot szubmaximális terhelés során, továbbra sem tisztázott, de számos mechanizmust feltételeztek ennek a jelenségnek a magyarázatára.  Részletesen beszámoltak a mitokondriális hatékonyság (a sejtek energiatermelésért felelős részecskéi) és/vagy az izom véráramlás NO-közvetítésű funkciójának javulásáról, bár egyesek azzal érveltek, hogy ez a hatás összefüggésben lehet az izom-összehúzódás funkcióra gyakorolt ​​NO-közvetített hatással is.

Az orvosi gyakorlatban a terápiás nitrátokat hagyományosan az ischaemiás kardiovaszkuláris betegségek (csökkent vérellátású) ereinek kitágítására használják.  Ezenkívül a nitrátokról kimutatták, hogy javítják a testmozgás hatékonyságát (azaz csökkenthetik az energiaköltségeket), amit azt az egyensúlyi állapotban lévő oxigénfelvétel 4–5% -os csökkenése is jelez. 

Továbbra is vitatott az a mechanizmus, hogy a nitrátok mi alapján fokozzák a fizikai edzés hatékonyságát.  Feltételezések szerint a nitrogén-monoxid szint növekedése csökkentheti az ATP, mint az élő szervezet energiaforrás felszabadulásához szükséges oxigén mennyiségét.  Ezenkívül bizonyítékokat találtak arra nézve is, hogy a NO kis emelkedése javítja az izmok anyagcseréjét, megakadályozza a túlzott kalcium felszabadulást, és ezt követően csökkenti, szabályozza ATP felszabaduláshoz szükséges energia mértékét. 

Ezek a tények együttesen alátámasztják azt az elképzelést, hogy a nitrát-kiegészítés csökkenti az edzés oxigénköltségét az energiatermelés hatékonyságának növelése révén, vagyis a cékla lé adagolás után javult az anaerob energiaforrásoktól független munkavégzés képessége.  Ez a megállapítás arra enged következtetni, hogy a szerves cékla lé adagolás által biztosított O2 felhasználás csökkentése az úszás közbeni edzési teljesítményt is növelni tudta.

https://www.researchgate.net/publication/259988656_Effect_of_Beetroot_Juice_Supplementation_on_Aerobic_Response_during_Swimming




Kapcsolódó oldalak

Hírarchívum

Eseménynaptár

Támogatóink

Emberi Erőforrások Minisztériuma
Magyar Olimpiai Bizottság
The Coca-Cola Foundation

Partnereink

Exercise is Medicine American College of Sports Medicine Magyar Sporttudományi Társaság Semmelweis Egyetem Semmelweis Egyetem – Testnevelési és Sporttudományi Kar OSEI – Országos Sportegészségügyi Intézet Szegedi Tudományegyetem Pécsi Tudományegyetem Nyugat-magyarországi Egyetem Magyar Edzők Társasága Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség Webbeteg.hu Webbeteg.hu - SportolOK
Főoldal | Elérhetőség | Adatvédelem | Impresszum
© 2013 mozgásgyógyszer.hu