Érdekességek
50+ - mit tegyünk és mit ne tegyünk ötven év felett
2017.10.29Először is húzzuk ki magunkat és próbáljunk ki új dolgokat!
Férfiaknak és nőknek egyaránt ajánlott
- Dolgozzunk a tartásunkon
Aki most nem vigyáz magára, elveszítheti az egyenes testtartását. Mindenekelőtt ez azokat érinti, akik sokat ülnek a számítógép előtt, vagy sokat olvasnak, így előre döntik a felsőtestüket és a fejüket. Az évek múlásával sajnos ennek meglesznek a következményei: a nyak és váll területe megkeményedik, az izmok, ínak és a faszciák (kötőszövet izompólya) összetapadnak. A tüdő veszít a térfogatából, amely negatív hatást gyakorol a hasi szervekre, mint például a gyomor és a máj.
A porckorongok - amelyek amúgy is egyre vékonyabbá válnak az életkor emelkedésével - még nagyobb volument veszítenek, amely által a testtartás megváltozik, végeredményben pedig a rossz tartás öregít.
Mit tegyünk, hogy ezt megelőzhetjük?
Olyan egyszerű gyakorlatokkal lehet ez ellen tenni, mint a mély belégzés és közben a felsőtest nyújtása, vagy a vállak hátra tolása, a nyak fölfelé nyújtásával. Még jobb a rendszeres jógázás.
- Nem szabad elkényelmesedni
Az életben sosem késő új dolgokba kezdeni, de az ötvenes évek ezekre a legalkalmasabbak.
Ennek a korosztálynak a nagy része jó állapotban van, a babérjainkon ülés lusta gondolkodásmódot és rugalmatlanságot okoz. Éppen ezért próbáljanak meg most változtatni, táncoljanak vagy tanuljanak meg még egy új nyelvet, esetleg használjuk a slackline-t ma Magyarországon még alig ismert, de világszerte egyre nagyobb népszerűségnek örvendő sportágat, (ejtsd: szleklájn), melynek segítségével a legapróbb, legrejtettebb izmainkat is átmozgathatjuk és a saját tempónkban fejlődhetünk.
Férfiaknak
- Ismerjük fel ha kezdünk depresszióba süllyedni
Az 50-es férfiak nagy része a karrierje „zenitjében” vannak. Sokan kerülnek abba a helyzetbe, hogy elvesztik az értelmet az életükben. A katasztrófát tetőzi a tesztoszteron szintjének csökkenése, amely alvászavarokkal, depresszióval és potenciaproblémákkal társulhat. Mindazonáltal a depressziót nem vallják be a férfiak, és ezért sok beteg nem kap megfelelő kezelést, amely ténylegesen segít. Feltehetően ezért a 10-szer nagyobb férfiak körében elkövetett öngyilkosságok száma, mint a nőké. NE dugja homokba a fejét, kérjen professzionális segítségért.
Nőknek
- Erősítsük csontjainkat, vagyis mozgás mindenekelőtt
Tény: minden negyedik ötven fölötti nő csontritkulással küzd. Ez sokszor akkor válik ismertté, amikor az első csigolya eltörik. Ne hagyja, hogy idáig fajuljon a dolog, fogyasszon kalciumban gazdag (tejtermékeket), D vitamint, töltsön a napon minden nap 15 percet (nyáron nem a déli napban) és laza erőedzéssel mozdítsa elő a csont újraképződést.
Mit lehet elfelejteni mindenkinek?
- Nem szabad a sóról való lemondás miatt szenvedni
Évtizedekig bosszantották az idős embereket, azzal a teóriával, hogy minden csipet só emeli a vérnyomást. A legújabb kutatások azt támasztják alá, hogy a sószegény étrend, nemhogy használ a vérnyomásnak és a szívműködésnek, hanem rosszat is tehet neki. A vérnyomást csak kis mértékben csökkenti (1 Hgmm-el) viszont a hirtelen szívhalál és a szívelégtelenség előfordulását növeli. Természetesen ezt is mértékkel sózzunk és most nehogy átessünk a ló másik oldalára!

















