Főoldal / Hírek / Hazai hírek, események / Mozdítsuk az embereket az egészség irányába

Hazai hírek, események

Mozdítsuk az embereket az egészség irányába

2013.10.21

Jürgen M. Steinacker a mozgalom európai vezetője Frankfurtban, a 2. Európai Mozgásgyógyszer Konferencián adott exkluzív interjút Szőts Gábornak és Bosnyák Editnek, melyben kilátásba helyezte: Budapest lehet a következő európai találkozó házigazdája. A beszélgetés teljes terjedelmében a Magyar Sporttudományi Szemle legújabb számában ( 2013/3) olvasható.

Hol tart az EIM Program Európában?

Steinacker professzor szerint, az elmúlt évben több területen jelentős haladást sikerült elérni a „Mozgásgyógyszer” Mozgalom európai hadállásainak kiépítésében és megszilárdításában. A globális mozgalom vezetőségével folytatódnak a megbeszélések az együttműködés jogi és tartalmi kérdéseiről.” Mi olyan szerződést szeretnénk, ami partnerkapcsolatot tükröz Európa és az Egyesült Államok között. Egyértelmű, hogy mi európaiak is a közös, globális célokat szeretnénk elérni, így többek között a fizikai aktivitás állandó jelenlétét a hétköznapjainkban; a mozgás, mint gyógyszer szerepeltetését az orvosi kezelések és a rehabilitáció során” – idézte legutóbbi tárgyalásai témáit a professzor.

A mozgalom európai erősödésének egyik legfontosabb mérföldköveként említette a szakember,  hogy ez év június 27-én az Európai Sportorvostudományi Kollégium, az ECSS barcelonai kongresszusán megalakították az „Exercise in Medicine” európai iniciatívát, mely partnerszervezete az egyes nemzeti kezdeményezéseknek. Meghatározták a tagság feltételeit, a vezetőséget, definiálták a döntéshozási jogkört és módszereket, arra törekedvén, hogy egy valóban demokratikus szervezetet alkossanak. Két hete pedig lezajlott az első tárgyalás az Európai Bizottsággal is az „Exercise is Medicine” programról.

Az EIM  nemzeti programok tekintetében jelentős különbségeket tapasztal Steinacker professzor az egyes európai országok között. „Találunk kifejezetten aktív országokat, ahol kiemelten fontos a fizikai aktivitás, gondolok itt elsősorban az északi országokra (Svédország, Finnország, Norvégia).  A legkevésbé a déli országokban kap figyelmet a mozgás egészségre kifejtett pozitív hatása. Szociális, klimatikus okokra, valamint a nemzeti hagyományokra, szokásokra vezethető mindez vissza.”- vázolta röviden a helyzetet a professzor. Ugyanakkor azt is kiemelte: „ Minden egyes nemzetnek meg kell találnia a saját útját, ugyanakkor a közösen meghatározott feltételeknek  meg kell felelnie, s úgy kell terveznie a stratégiáját, hogy a legtöbbet nyerje általa”.

Németországban a bázist a háziorvosok jelentik

A német gyakorlatra vonatkozó kérdésekre válaszolva Steinacker professzor elmondta, hogy a német „Exercise is Medicine” mozgalom tanfolyamokat támogat, melyeket orvosok részére szerveznek. Ezeken a kurzusokon a résztvevők elsajátítják, miként diagnosztizálható az inaktív életmód, milyen módon írható fel receptre a mozgás, miként tehető érdekelté a páciens abban, hogy mozgásban gazdag életmódra váltson, illetve sokrétű információt kapnak a résztvevők a fizikai aktivitás egészségügyben betöltendő/betöltött szerepéről.

A Német Sportorvos Társaság szakorvos szintű specialistákat képez ki, ami egy kitűnő út. A mi feladatunk a szakorvosok és az azok „alatti“ réteg támogatása képzésekkel. Mi ezeket az orvosokat, szakembereket tulajdonképp mozgás-specialistává tesszük a képzésnek köszönhetően. Szeretnénk akkreditált, bizonyítvánnyal ellátott rendszert létrehozni, ezzel megvalósulna a hiteles tanácsadók képzése. Azt gondolom, hogy a legfontosabb bázist a háziorvosok jelentik, éppen ezért az ő képzésük a cél, akik aztán a különleges kérdések megválaszolásakor fordulhatnak a szakorvosok felé.” - avatott be a  német gyakorlatba Steinacker professzor. 

A német mozgalomban nagy hangsúlyt kap majd a kutatási programok tervezése, megvalósítása. „Az EU által megállapított európai és a nemzeti egészségügyi célok eléréséhez szeretnénk és tudunk tanácsokat és támogatást adni. Az előbbiek által az Európai Bizottsággal egy közös rendszert alakíthatunk ki, s így talán hatással lehetünk a minket érintő elvárásokra is.”- jelezte a továbblépés egyik lehetséges irányát a német szakember.

 

Mi az egészségre fókuszálunk

A testmozgás szerepe a megelőzésben rendkívül fontos. Hatásának elismerése, különösen a szekunder prevenció területén sajnos ma még igen alacsony. Steinacker úr a következőképpen érvelt:   „ Véleményem szerint, a klasszikus medicina − ami nagyon fontos és szükséges − a betegségekre összpontosít, arra van igazítva. Mi az egészségre fókuszálunk. Ez valójában nem ellentmondás. A mi elvünk az „Exercise is Medicine” programban az, hogy MOZDÍTSUK az embereket az egészség irányába. Nem csupán a mozgás receptre történő felírása a fontos, hanem az is, hogy a páciens ezt pozitív lehetőségként kezelje, és aktív emberré váljon ezen keresztül. Nekünk szakértőknek meg kell győznünk az aktív élet fontosságáról az embereket, ez az elsődleges feladatunk.”

A WHO stratégiai programja 2020-ig kiemelt módon kezeli a fizikai aktivitás fokozását a világban. Ezzel kapcsolatban a professzor leszögezte, hogy az „Exercise is Medicine” a stratégia része, mivel érinti a mozgás egészségvédő szerepét, ami a döntően a HEPA (Health-Enhancing Physical Activity) feladata. „Természetes, hogy ezt a törekvést teljes mértékben támogatjuk. Az „Exercise is Medicine” mozgalom az egészségügy területén kifejezetten nagy jelentőséggel bír, így azt gondolom, hogy itt nem konkurenciáról beszélünk, hanem egy egymást segítő, hosszú távú közös munkáról, ahol mindenkinek fontos részterület, feladat jut.” - hangsúlyozta Jürgen Steinacker.

Magyarország rendezheti a következő európai konferenciát

A magyarországi "Mozgás=Egészség" Program részleteit: oktatási anyag, továbbképzés, konferenciák, tudományos felmérések, vizsgálatok, népszerűsítő programok, önálló honlap, átgondolt kommunikációs stratégia - mindezt jól ismeri a professzor, aki az indulás óta többször járt e téma kapcsán hazánkban,   legutóbb előadást is tartott a Magyar Tudományos Akadémián.

A magyar helyzetet értékelve az európai mozgalom vezetője a következőket mondta: „Igen kiválónak találom az elképzeléseiket. Fontos lenne, hogy a magyar állam, a kormány is elismerje ezt a mozgalmat. Természetesen ezért még sokat kell dolgozni. Ugyanakkor az egészségügyi irányításnak többet kellene befektetnie, hogy egy valóban teljes, széles körben terjeszthető mozgalom jöhessen létre.”

Befejezésként, arra a kérdésre, hogy lát-e esélyt arra, hogy 2014-ben Magyarország lássa vendégül az európai 3. "Exercise is Medicine" Kongresszus résztvevőit, a mozgalom európai vezetője a következőképpen válaszolt: Nagyon jó esély van a magyarországi rendezésre. A következő időszak megbeszélései több konkrétummal is szolgálhatnak majd, de rendkívül boldog lennék, ha Magyarország lenne a jövő évi konferencia házigazdája. Úgy gondoljuk, hogy nagyon fontos a Duna menti államok és a V4 (Visegrádi Országok) érdekeltté tétele a program szellemiségében, egyúttal örömmel meghallgatnám az álláspontjukat és megismerném a lehetőségeiket is. Magyarország példáján láthatjuk, hogy a mozgás fontossága már évtizedek óta foglalkoztatja a kutatókat, talán most eljött az ideje annak, hogy ezt tágabb társadalmi és szakmai rétegek is felismerjék.”




Kapcsolódó oldalak

Hírarchívum

Eseménynaptár

Támogatóink

Emberi Erőforrások Minisztériuma
Magyar Olimpiai Bizottság
The Coca-Cola Foundation

Partnereink

Exercise is Medicine American College of Sports Medicine Magyar Sporttudományi Társaság Semmelweis Egyetem Semmelweis Egyetem – Testnevelési és Sporttudományi Kar OSEI – Országos Sportegészségügyi Intézet Szegedi Tudományegyetem Pécsi Tudományegyetem Nyugat-magyarországi Egyetem Magyar Edzők Társasága Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség Webbeteg.hu Webbeteg.hu - SportolOK
Főoldal | Elérhetőség | Adatvédelem | Impresszum
© 2013 mozgásgyógyszer.hu