Érdekességek

Élsportolók pitvar fibrillációja

Az élsportolóknál előforduló pitvar fibrilláció gyakoriságáról jelent meg egy tanulmány az elmúlt év nyarán az European Heart Journalban című szaklapban. A pitvar fibrilláció vagy pitvarremegés egy gyakori szívritmuszavar, amikor a szívpitvarok kaotikusan, szinte remegve működnek a szabálytalan elektromos impulzusok miatt, , ami szabálytalan és gyakran gyors szívverést okoz, növelve a sztrók és szívelégtelenség kockázatát.

Testmozgás és a fordított J alakú görbe

A napjainkra igencsak jellemző ülő életmód nagymértékben növeli a magas vérnyomást, a koszorúér-betegség okozta halálozást és a pitvar fibrilláció valószínűségét egyaránt. Ami viszont jó hír, hogy a rendszeres fizikai aktivitás, a testmozgás szintjének növelése jelentős mértékben csökkenti ezek kialakulásának valószínűségét.

A testmozgás szintjének növelésével, azzal egyenes arányban csökken a kialakuló szívbetegségek száma.

De lehet-e túl sok a jóból?

Számos korábbi epidemiológiai tanulmány, például skandináv sífutókkal végzett vizsgálatok eredményei azt mutatták, hogy azoknál, akik a legmagasabb szinten végeznek állóképességi edzést megnőhet a pitvar fibrilláció előfordulásának kockázata – amit ebben és más tanulmányokban „fordított J alakú görbének” neveznek, és amelyek arra utalnak, hogy a nagymértékű állóképességi edzés elősegítheti a pitvar fibrillációt a veszélyeztetettebbeknél.

Egy nem oly régen, Ausztráliában publikált tanulmány a legrészletesebb és legszigorúbb adatokat szolgáltatta arról, hogy a rendkívüli állóképességi edzés növeli a pitvar fibrilláció valószínűségét.

A kutatócsoport 121 fő, 45 és 80 év közötti elit evezőst vizsgált, köztük 23 korábbi olimpikont, akik országos és/vagy nagy nemzetközi világversenyeken vettek részt. A résztvevő evezősöket átfogó kivizsgálásnak vetettek alá, amely magában foglalta az edzéstörténetük, - és az orvosi feljegyzéseik áttekintését, EKG-monitorozást, szív MRI-vizsgálatot és genetikai vizsgálatokat.

A résztvevők adatait egy kontrollcsoporttal (11 495 fő) hasonlították össze, akiket az Egyesült Királyság Biobankjának résztvevőiből állítottak össze, és akik korábban hasonló vizsgálatokon estek át, minden egyes sportolóra tehát közel száz kontroll személy esett.

A pitvar fibrilláció prevalenciája szignifikánsan magasabb volt a korábbi elit sportolók körében, 21,5%-kal, mint a kontrollcsoportban, 3,2%-kal.

Azok között, akiknek a vizsgálat kezdetén nem észleltek pitvar fibrillációt a 4 éves nyomon követés időszaka alatt, azoknál kétszerese volt a pitvar fibrilláció előfordulása az evezősöknél a nem evezősökhöz képest.

Vizsgálták továbbá, hogy ennek a különbségnek mekkora része lehetett a hosszú távú testmozgásnak köszönhető, és mekkora része volt genetikai hátterű? Meglepő módon az evezősök és a nem evezősök között hasonló volt a cukorbetegség és a magas vérnyomás előfordulási aránya, amelyek mindkettő gyakori pitvar fibrilláció kockázatot jelent. Az MRI képalkotás során a bal kamra térfogata nagyobb volt az evezősöknél, ami a hosszú távú állóképességi edzéshez való alkalmazkodást tükrözi.

Valószínűbb volt esetükben az ingerületvezetés megnyúlása a megnyúlt PR-, QRS- és QT-intervallumok mellett, amelyek mind a kitartást igénylő edzéshez való normális alkalmazkodás jelei. Bár ezek a jellemzők mind összefüggésben álltak a pitvar fibrillációval a nem evezősöknél, azonban ezeket nem különböztették meg a pitvar fibrillációval küzdő evezősöket a pitvar fibrilláció nélküliektől.

Genetikai sérülékenység a pitvarfibrillációval szemben

A kutatókban felmerült, hogy miért alakult ki egyes evezősöknél pitvar fibrilláció, míg másoknál nem, a hasonló mértékű strukturális edzéshez való alkalmazkodás ellenére?

A kérdés megválaszolására a kutatók megvizsgálták sportolóik génjeit. A pitvar fibrillációval összefüggésben álló specifikus monogén variánsokat azonban mind az evezősöknél, mind a nem evezősöknél csak nagyon ritkán figyelték meg.

Ez nem volt meglepő, mert az általános pitvarfibrillációs populációban ezek a monogén variánsok sokkal gyakrabban fordulnak elő a 30 év alattiaknál, akiknél a pitvar fibrilláció ritka, mint a középkorúaknál, mint például a jelen tanulmányban szereplő csoportnál egyaránt, akiknél a pitvar fibrilláció általában gyakoribb volt.

A középkorú sportolók ezen csoportjában azonban a kutatók azt találták, hogy a magas poligénes kockázati pontszám nagymértékben előrejelzője volt a pitvarfibrilláció kialakulásának: az evezősöknél négyszeresére, a nem evezősöknél pedig megduplázta a kockázatot.

Ez a mérföldkőnek számító tanulmány, azon túl, hogy ennek révén jobban megérthető, hogyan és miért alakul ki nagyobb valószínűséggel pitvar fibrilláció az elit állóképességi sportolóknál, eklatáns példája a természet (genetika) és a neveltetés (környezet) közötti kölcsönhatásnak.

A genetikai sebezhetőség, hajlam és a kitartást igénylő állóképességi edzés összeadódó kombinációja növeli a pitvar fibrilláció valószínűségét.

Annak ellenére tehát, hogy a kontrollcsoporthoz képest kedvezőbb kardiovaszkuláris kockázati tényező profillal rendelkeztek az elit versenyzők, de esetükben lényegesen magasabb volt a pitvar fibrilláció prevalenciája és előfordulása. Ezek az adatok arra utalnak tehát, hogy a testmozgás által kiváltott szívizom-átépülés és a genetikai hajlam hozzájárul a pitvar fibrillációhoz az állóképességi sportolóknál.

https://academic.oup.com/eurheartj/article/46/47/5114/8169167?login=false

További híreink