Érdekességek
Nemek közötti különbségek a fizikai aktivitás és az összhalálozás, valamint a szív- és érrendszeri halálozás összefüggésében
2026.01.03Köztudott, hogy a nagyobb mennyiségű fizikai aktivitás jól ismerten összefüggésben áll a szív- és érrendszeri, valamint az összhalálozás csökkenésével, az amerikaiak kevesebb mint egynegyede felel meg az erre vonatkozó minimális irányelveinek, amelyeket a az Amerikai Szív Szövetség/Amerikai Kardiológiai Kollégium ajánlásában olvashatunk. Az irányelv legalább heti 150 perc mérsékelt vagy heti 75 perc intenzív fizikai aktivitást javasol, ezen felül hetente legalább 2 nap izomerősítő tevékenységet. Bár ezek az ajánlások ugyanazok a férfiak és a nők esetében, régóta ismert, hogy a nők tartósan lemaradnak ezen a téren a férfiak mögött a fizikai aktivitás idejében, intenzitásában, mértékében – ami egy komoly „nemi szakadékot” jelent, amely már gyermekkorban, kezdődik és felnőttkorban is folytatódik.
Az, hogy ez a fizikai aktivitás mértékében megfigyelhető különbsége milyen mértékben jelenthet különbségeket az eredményekben, eddig nem volt világos. Régóta fennálló és jól elismert nemi különbségek vannak a fizikai aktivitásra adott fiziológiai válaszban, a testmozgás-tolerancia küszöbértékeiben és az általános testmozgási kapacitásban. Így lehetséges, hogy a fizikai aktivitásból származó egészségügyi előnyök mértéke nemek között eltérő lehet a testmozgás gyakorisága, időtartama, intenzitása és típusa alapján.
Egy a közelmúltban, 2024-ben megjelent tanulmány célja volt megvizsgálni, hogy a fizikai aktivitásból származó egészségügyi előnyök eltérhetnek-e nemenként. Egy 412 413 amerikai felnőtt (55% nő, 44 ± 17 éves korosztály) prospektív vizsgálatában, akik a szabadidős fizikai aktivitásról szolgáltattak felmérési adatokat, megvizsgáltuk a fizikai aktivitás mértékeinek (gyakoriság, időtartam, intenzitás, típus) nemenkénti, többváltozós korrigált összefüggéseit az összhalálozással és a szív- és érrendszeri halálozással 1997 és 2019 között, vagyis 22 éven keresztül követték nyomon az adatokat. A 4 911 178 személyévnyi nyomon követés során 39 935 haláleset történt, beleértve 11 670 szív- és érrendszeri halálesetet is.
A rendszeres szabadidős fizikai aktivitás az inaktivitáshoz képest 24%-kal és 15%-kal alacsonyabb összhalálozási kockázattal járt együtt nőknél és férfiaknál.
A férfiak a maximális túlélési előnyüket heti 300 perc közepes vagy intenzív fizikai aktivitástól érték el, míg a nők hasonló előnyt heti 140 percnél értek el, majd továbbra is elérték a 0,76-os maximális túlélési előnyt szintén heti ~300 percnél.
A nemek szerinti specifikus eredmények hasonlóak voltak a szív- és érrendszeri halálozás tekintetében és konzisztensek voltak az aerob aktivitás, valamint az izomerősítő aktivitás minden mértékében.
Következtetésként elmondható, hogy a nők a férfiakhoz képest nagyobb mértékben csökkentették az össz- és a szív- és érrendszeri halálozás kockázatát az azonos dózisú szabadidős testmozgással.
Szerkesztői megjegyzés: Ezek az eredmények fokozhatják a „nemek közötti szakadék” áthidalására irányuló erőfeszítéseket azáltal, hogy különösen a nőket motiválják a rendszeres szabadidős testmozgásra.
https://www.sciencedirect.com/science/article/pii/S0735109723083134?via%3Dihub&fbclid=IwAR1cl3l_YL8auII1LdSER1nqqj3VNm8dEsgSKXkU5WEDk3HMWKpkqxGAaZ8#abs0010

















