Érdekességek
A rendszeres séta egy egyszerű, költségmentes mozgásforma, amely számos módon javítja a fizikai, szociális és mentális egészséget. A gyaloglás sebességének jelentőssége
2024.04.14Számos klinikai vizsgálat kimutatta, hogy a rendszeres gyaloglás csökkenti a szív- és érrendszeri események és az összes okból kifolyó halálozás kockázatát, a magasabb napi lépésszám pedig a korai halálozás kockázatának csökkenését.
Gyaloglás és cukorbetegség
A 2-es típusú cukorbetegség az egyik leggyakoribb anyagcsere-betegség a világon. Az ilyen típusú cukorbetegségben szenvedőknél nagyobb a mikro- és makrovaszkuláris szövődmények kockázata, és rövidebb a várható élettartam. A becslések szerint körülbelül 537 millió felnőtt él cukorbetegséggel világszerte, és ez a szám 2045-re várhatóan eléri a 783 milliót.
Az elmúlt években élénk érdeklődést váltott ki a járási sebesség és a többféle egészségügyi probléma kockázata közötti kapcsolat.
Kutatási adatok azt sugallják, hogy a gyorsabb sétatempónak nagyobb fiziológiai válasza lehet, és kedvezőbb egészségügyi előnyökkel járhat, mint a lassú gyaloglás.
Egy korábbi, nyolc kohorsz-tanulmány metaanalízise azt mutatta, hogy a leggyorsabb gyaloglási tempó kategóriába tartozó egyéneknél (átlag = 5,6 km/h) 44%-kal alacsonyabb volt a sztrók kockázata, mint a leglassabb sétatempójú kategóriába tartozóknak (átlag = 1,6 km/h).
A séta alaptempójának minden 1 km/órával való sebesség növelése 13%-kal csökkentette a sztrók kockázatát.
A fizikai aktivitás a kettes típusú cukorbetegség (D2) prevenciós programok alapvető összetevője, és nagyon kedvezően befolyásolhatja a vércukorszint szabályozását. A tanulmányok meta-analízise kimutatta, hogy a fizikai aktivitás 35%-kal csökkenti a kettes típusú cukorbetegség kialakulásának kockázatát az általános populációban, a rendszeres gyaloglás pedig 15%-kal csökkenti a kialakulás kockázatát.
Azonban egyetlen tanulmány sem vizsgálta a különböző járási sebesség és a D2 kockázata közötti kapcsolatot. Az iráni Semnan Egyetem Orvostudományi Kutatóközpontjának csapata az elmúlt években szisztematikusan felülvizsgálta a járási sebesség és a D2 kialakulásának kockázata közötti összefüggést a felnőtteknél;
Az 508 121 potenciális résztvevő közül az Egyesült Államokban, Japánban és az Egyesült Királyságban végzett 10 prospektív kohorsz vizsgálatból 18 410 felnőtt minősült jogosultnak. A nők aránya kohorsztól függően 52% és 73% között változott. A nyomon követés időtartama 3-11 között változott (átlagosan 8 év).
Öt tanulmány a séta sebességét stopperrel mérte, míg a másik ötben önértékelő kérdőíveket használtak. A D2 eseteinek meghatározására hét vizsgálatban olyan objektív módszereket alkalmaztak, mint például a vércukorszint mérése vagy az orvosi feljegyzésekkel való összekapcsolás, három kohorszban pedig önértékelő kérdőívet használtak (ezeket a betegek adataihoz hasonlították). A többváltozós elemzések során minden tanulmány figyelembe vette az életkort, a nemet és a dohányzást, néhányan pedig csak az alkoholfogyasztást, a vérnyomást, a teljes fizikai aktivitás mértékét, a testtömegindexet, a gyaloglással eltöltött időt vagy a napi lépések számát, valamint a cukorbetegség családtörténetét.
A megfelelő sebesség jelentőssége
A szerzők először négy előre meghatározott szintbe sorolták a gyaloglási sebességet: könnyű vagy alkalmi (< 3,2 km/h), átlagos vagy normál (3,2-4,8 km/h), meglehetősen gyors (4,8-6,4 km/h), és nagyon élénk vagy lendületes/lépegető (> 6,4 km/h).
Négy kohorsz-vizsgálat 6 520 D2 esettel, 160 321 résztvevő között átlagos vagy normál járásról számolt be. Az átlagos vagy normál járású résztvevőknél 15%-kal alacsonyabb volt a D2 kockázata, mint a könnyű vagy alkalmi gyaloglásban szenvedőknél. Tíz kohorsz-tanulmány 18 410 esettel, 508 121 résztvevő között számolt be a meglehetősen gyors gyaloglásról. A meglehetősen gyors járásúaknál 24%-kal kisebb volt a D2 megjelenésének kockázata, szemben a könnyű vagy alkalmi gyaloglokkal.
Nem volt szignifikáns különbség az alcsoportokban a teljes fizikai aktivitás vagy a napi sétálással töltött idő függvényében.
A dózis-válasz elemzés azt sugallta, hogy a D2 kockázata szignifikánsan csökkent 4 km/h vagy annál nagyobb gyaloglási sebességnél.
A szerzők arra a következtetésre jutottak, hogy a kohorsz tanulmányok jelenlegi metaanalízise azt jelzi, hogy a meglehetősen gyors és lendületes séta, függetlenül a fizikai aktivitás mértékétől, teljes mennyiségétől vagy a napi sétálással töltött időtől, összefüggésbe hozható a D2 alacsonyabb kockázatával felnőtteknél. Bár a jelenlegi stratégiák a sétával tölött teljes időtartamra öszpontosítnak, ésszerű lehet az embereket nagyobb sebességre ösztönözni, hogy tovább növeljék a séta egészségügyi előnyeit.
https://bjsm.bmj.com/content/58/6/334
